Terrortámadás New Yorkban - Nyolc halott, nincs magyar a sérültek között
Gázolásos terrortámadás történt Manhattanben, egy biciklisek és futók által gyakran használt úton.
A New York-i rendőrség megerősítette, hogy összesen nyolc halottja és tizenegy sérültje van a támadásnak. A KKM nem tud magyar sérültről. Az elkövető a helyi rendőrség szerint egy huszonkilenc éves férfi, akit a merénylet után lábon lőttek, majd őrizetbe vettek.
Egy kisteherautó hajtott egy forgalmas bicikliútra helyi idő szerint kedd délután három körül. Az autó hátulról elgázolt több embert, majd továbbhajtott, és egy másik járműbe, egy iskolabuszba csapódott. Az ütközésben két felnőtt és két gyerek sérült meg. Az elkövető ezután kiszállt az autóból két fegyvernek látszó tárggyal, amikről később kiderült, hogy egy paintball-fegyver és egy légpisztoly volt. Nem sokkal később lábon lőtte egy közelben járőröző rendőr. A hatóságok egy gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Fotó: Don EMMERT / AFP / Forrás: nepszava.hu
A merénylőt kórházban kezelik, meg kellett műteni, de az állapota nem életveszélyes. Több elkövetőt egyelőre nem keresnek.
“Az elkovetőt azonosították, de kilétét további nyomozásig visszatartják” – közölte sajtótájékoztatóján James P. O’Neill new york-i rendőrkapitány. A rendőrség egyelőre annyit mondott, hogy az elkövető a floridai Tampában él, 2010-ben érkezett az USA-ba Üzbegisztánból.
A történteket az FBI és a helyi rendőrség, az NYPD közösen vizsgálja,terrrortámadásként kezelik a történteket - ezt Bill de Blasio, New York polgármestere jelentette be két órával a merénylet után.
A nyomozás folyamatban van, ezért azt kérte a város lakóitól, hogy legyenek óvatosak, különösen azért, mert halloween éjszakája van, ezért sokan lehetnek az utcákon. Azt kérte, ha bármi gyanúsat észlel a lakosság, azonnal jelentse a rendőrségnek. A következő órákban és napokban megerősítik a rendőri jelenlétet a város utcáin. A halloweenre tervezett nyilvános eseményeket ettől függetlenül megtartják, viszont sokkal több rendőrt küldenek majd biztosítani.
Donald Trump amerikai elnök reagált Twitterén reagált a történtekre: "New Yorkban támadás történt, amit egy újabb beteg és veszélyes ember követett el. A hatóságok rajta vannak az ügyön" - írta.
Nincs magyar sérült
Menczer Tamás, a KKM kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára kedden késő este közölte az MTI-vel, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak jelenleg nincs információja arról, hogy lenne magyar érintettje a gázolásos támadásnak. A közlemény szerint a New York-i főkonzulátus azonnal kapcsolatba lépett a helyi rendőrséggel és a kórházakkal, az ügyeleti telefonra eddig nem érkezett segélykérő hívás. "A Külgazdasági és Külügyminisztérium megdöbbenve értesült a New York-i terrortámadásról.
A terror ellen minden erővel harcolni kell, ártatlan emberek lemészárlása semmivel sem igazolható. Magyarország az Egyesült Államok mellett áll ezekben a nehéz órákban. Együttérzünk a gyászolókkal, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánunk" - írta a helyettes államtitkár.
Az Egyesült Államokban 2017 előtt legutóbb 2006-ban történt hasonló járműves támadás, amikor egy muszlim férfi egy terepjáróval gyalogosok közé hajtott Észak-Karolinában. Akkor kilencen sérültek meg, áldozata nem volt a támadásnak. Idén viszont nem ez az első ilyen eset: Charlottesville-ben is egy autós hajtott a tüntető tömegbe. Az elmúlt hét évben több mint húsz olyan támadás volt, ami halálos áldozattal járt. Ide tartozik az orlandói mészárlás, a San Bernardino-i lövöldözés, a Las Vegas-i támadás és a Boston Maratonon végrehajtott robbantásos merénylet is - emlékeztet az Index.