h i r d e t é s

Tiltakoznak a MÁV drasztikus járatritkítása ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tiltakoznak a MÁV drasztikus járatritkítása ellen

2020. június 18. - 13:53

A járványhelyzet végén a járványhelyzetre hivatkozva alternatív közlekedési lehetőségek nélkül 31 szárnyvonalon csökkentette a vonatközlekedést a kormány. - írja közleményében Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

Ez a lépés a napnál világosabban megmutatja a Fidesz álságos politikájának lényegét: a kormány túl gyáva ahhoz, hogy a magyarok szemébe nézve felvállalja a vidék kivéreztetésére tett újabb kísérletét, és túl gyenge ahhoz, hogy a kialakult válságot kezelni tudja. Az intézkedésről mindent elmond, hogy már kormánypárti polgármesterek is tiltakoznak a döntés ellen, amely nem csak elhamarkodott, de elhibázott is.

A sínpályákat ugyanis továbbra is fenn kell tartani, az alkalmazottakat továbbra is fizetni kell, a kimaradó vonatokat felváltó pótlóbuszok pedig nem csak drágábbak, de sokkal környezetszennyezőbbek is a vasútnál.

A Demokratikus Koalíció tiltakozik a kormánynak a vidék megfojtására tett újabb lépése ellen. Most, amikor az egészségügyi veszélyhelyzet elleni védekezés költségeit Orbánék a végletekig kivéreztetett önkormányzatokra tolták úgy, hogy közben elvették tőlük a gépjárműadót és a sokszorosára emelték a szolidaritási adót, a Fidesz végleg megadta a kegyelemdöfést a magyar vidéknek.

Amíg a válsághelyzetben Mészáros, Garancsi és a többi Orbán-közeli oligarcha közpénzből tollasodott tovább, addig a kormány csökkentette a járvány frontvonalában dolgozók fizetését, semmilyen segítséget nem nyújtott a munkájukat frissen elvesztetteknek, a családosoknak és a nyugdíjasoknak, most a kistelepüléseken élők kezét is elengedte. Legyen világos: ez nem válságkezelés, hanem a magyar vidék megfojtása!