h i r d e t é s

Titkolja a Klik, vegzálták-e a tüntető tanárokat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Titkolja a Klik, vegzálták-e a tüntető tanárokat

2016. augusztus 08. - 14:58
0 komment

A Párbeszéd Magyarországért szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal felszólította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, hogy a hét végéig hozza nyilvánosságra az idén ellenőrzött tanárok és iskolák listáját.

biharlap.hu

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a hatalom

"bukott fideszes politikusokat és a klientúra tagjait" helyezi el a Klikben, az intézményt pedig a "tanárok megfélemlítésére használják".

A politikus példaként említette erre, hogy szerintük az elmúlt időszakban tartott pedagógustüntetéseken részt vevő tanárokat és iskolákat több esetben is "vegzálta" a Klik.

A PM ezért korábban adatigényléssel fordult a Klikhez, annak kiderítésére, hogy ellenőrzési gyakorlatukat valóban megfélemlítésre használták-e, az intézmény azonban elutasította kérésüket – fejtette ki Tordai Bence. Hangsúlyozta, hogy a NAIH augusztus 3-án kelt levelében felszólította a Kliket, hogy nyolc napon belül adja ki az ellenzéki párt által kért közérdekű adatokat.

propeller.hu