h i r d e t é s

Több ezren csatlakoztak az SZFE mellett kiálló élőlánchoz - VIDEÓ

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Több ezren csatlakoztak az SZFE mellett kiálló élőlánchoz - VIDEÓ

2020. szeptember 06. - 18:52

A Vas utcából indult és egyre bővül az élőlánc az SZFE-ért, annyi a tüntető, hogy dupla soros lánc is lehet.

Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Harmadik figyelmeztetés: Stafétalánc az SZFE-től a Parlamentig! címmel szervezett vasárnap délutánra élőláncos tiltakozást a Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK, azaz a hallgatói önkormányzat. A tiltakozásra legalább ötezer embert vártak.

Az SZFE Szentkirályi utcai épületénél – ahonnan az élőlánc indult - nem sokkal a kezdés előtt néhány száz demonstráló gyűlt össze a 15 órai kezdésig a szomszédos Mikszáth Kálmán téren, hasonló tömeg gyűlt össze – jelentette helyszíni tudósítónk. A jelenlévők száma alapján összeérhet az élőlánc a Parlamentig, amely a belváros több egyetemét is érinti, de ehhez a többi állomáson is hasonló tömegnek kell összegyűlnie. 

Az egyetem egyik hallgatója felolvasta az SZFE hallgatóinak 13 pontos követeléseit, melynek lényege, hogy nem fogadják el az egyetem fölé létrehozott, Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot, egyben lemondásukat is el szeretnék érni. Ezen kívül követelik az intézmény autonómiájának visszaállítását.

A közlemény szerint a hallgatók "tanulni akarnak", de nem fogadják el, hogy a kuratórium egyelőre átláthatatlan koncepciója szerint diktálja, milyen oktatás történjen az egyetemen.

 

Gulyás Gergely szerint az nem tetszik a színművészetiseknek, hogy megszűnt az állami felügyelet

"Hétfőn egyetemi fórummal kezdik meg a szorgalmi időszakot, az egyetem összes polgárát, az oktatókat is arra kérik hogy csatlakozzanak az egyetemfoglalók blokádjához."

 Upor László, az SZFE felmondási idejét töltő rektorhelyettes bejelentette: "Az egyetemfoglaló hallgatókkal egyetértésben a tanévkezdést az egyetemen egy héttel elhalasztom, a tanév rendjét megváltoztatom, a beiratkozás határidejét ezzel együtt szeptember 13-ig meghosszabbítom".

Beszédében kiemelte: "Színház- és Filmművészeti Egyetemet a hallgatók szeptember 1-jén elfoglalták, tiszta és világos követeléseiket megfogalmazták, üzenetükkel embereket, fontos szervezeteket, magyar művészeket, tudósokat maguk mellé tudtak állítani. Hangjuk százszor messzebb hangzik, mint az előző hónapokban a miénk. Az egyetem szenátusának és vezetőségének lemondása is azt fejezte ki, hogy a történteket nem tudjuk elfogadni."

Az SZFE által készített oktatási charta délután fél négykor indult útra az élőláncban a parlamentig. Ebben a dokumentumban rögzítik azokat az alapelveket, hogy az állam milyen szabad, autonóm környeztet biztosítson az SZFE számára. 

A charta szövegét Udvaros Dorottya színművész olvasta fel, majd indította útnak az élőláncban. - Mindenki, aki megérinti a chartát, az segíti, hogy célba jusson – mondta Udvaros Dorottya.

A kezdésre jelentős tömeg gyűlt össze, a másfél méteres távolságot nehéz lesz a láncban állóknak betartani, ha mindenki be akar majd állni – ennek megszervezése a logisztikai kihívás. A demonstrálók között az egyetem jelenlegi és egykori hallgatói mellett oktatók, művészeti szakmai szervezetek, színművészek, zenészeket is felfedezni, akik a támogató civilekkel vegyülnek. 

A láncban a chartát magasra emelve adják egymásnak a demonstrálók. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem épülete előtt hegedűszó kísérte az akciót. 

Minden résztvevő gondosan maszkot és kesztyűt visel, hogy ügyeljen a járványhelyzetre. A szervezők kézfertőtlenítővel járnak körbe és mindenkit figyelmeztetnek a védekezésre, a maszkhasználatra. Egy-egy utcasarkon zenészek kísérik játékukkal a láncot, illetve egy táncosokból álló csapat halad a charta mellett.

A Mérce élő közvetítése szerint már az egyetem Vas utcai épületétől a Rákóczi úton is nagy  lett a tömeg. Lezárások nincsenek, van, ahol 2-es sorokban állnak az emberek, de Duna-parton, a pesti alsó rakparton özönlő tömeg minden várakozást felülmúlt, sokan be sem férnek a láncba. Gólyalábasok és utcazenészek teremtenek ünnepi hangulatot.

Eközben az SZFE Vas utcai főépületénél az egyetemfoglalók ismét felolvasták a követeléseiket. A szomszédos Uránia Filmszínház előtt hallgatók osztják meg gondolataikat, hogy mit jelent számukra az intézmény. – Itt lettem jobb ember, itt ismertem meg mélyebben a magyar kultúrát, az igazi nemzeti érzést – mondta egyikük tudósítónknak. 

A résztvevők maszkjai egyébként a legtöbben "freeSZFE" feliratú arctakaróban vannak, de a "Maradj szabad" feliratú üzeneteken át a banánmintás megoldásokon át a filmdíszletbe illő szilikonmaszkokig nagyon széles a skála.

– Elért a lánc a Parlamentig – jelentették be a szervezők, amit nagy tapssal fogadtak a résztvevők. Eközben sokan még mindig szeretnének becsatlakozni a láncba. A másfél méteres távolságot szinte lehetetlen tartani, de minden másra ügyelnek a demonstrálók.

"Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá" – idézi a menetben egy transzparensen Esterházy Pétert az egyik demonstráló, üzenve az SZFE-t kritizáló Vidnyánszky Attilának és a kuratóriumnak.

Közben a Kossuth teret kezdik megtölteni az Országház elé elért élőláncosok, kezükben az SZFE-tiltakozás jelképévé vált piros-fehér szalaggal. A téren, a láncban jelenlévők között feltűnt az ismert toxikológus, Zacher Gábor, a szemlélődők soraiban pedig Szabó Tímea ellenzéki parlamenti képviselő. 

Az Országházra kitűzött székely-zászló alatt stílszerűen marosvásárhelyi és kolozsvári egyetemisták fejezik ki szolidaritásukat egy transzparenssel a színművészetis hallgatók mellett. Egyre többen vannak a Kossuth téren, az eddig csak egymás között beszélők skandálni kezdték: "Szabad ország, szabad egyetem". A résztvevők énekelnek, és természetesen felcsendült az immár szokások Kicsi vagyok én kezdetű dal is. Majd elhangzott: a charta már az Erzsébet hídnál tart.

Útközben a kereszteződésekben egy-egy tüntetőt a magasba emelve juttatják át a zöld jelzés alatt a dokumentumot. A lánc azon résztvevői, akik már tovább adták, fokozatosan menetté formálódnak, hogy a Kossuth térre vonuljanak át. A Corvinus Egyetemnél kisebb utcabál alakult ki. Az egyetem hallgatói már megtapasztalták, hogy milyen az SZFE-hez hasonló fenntartóváltás folyamata, ők akkor magukra maradtak a tiltakozásukban, de most szolidaritást vállaltak az SZFE-vel.

A Kossuth téren felcsendült az átköltött népdal is: "Hej a titkos egyetem", az Alkotmány utcánál lévő Politikatörténeti Intézet ablakaiba kitették a piros-fehér csíkos szalagokat. Közben a pesti rakparton az Erzsébet hídnál már nem is láncról, hanem összefüggő embertömegről lehet beszélni. A menet élén magyar és cigány népzenei felvezetés szolgáltatja a talpalávalót.

A pesti rakparton az Erzsébet hídnál már nem is láncról, hanem összefüggő embertömegről lehet beszélni. A menet élén magyar és cigány népzenei felvezetés szolgáltatja a talpalávalót. Egyébként a rendezők szándékai szerint a Kossuth téren a járványveszély miatt nem folytatódna a tüntetés, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy oda ne sétáljanak át. Ennek azonban láthatóan nincs nagy foganatja. A tervek szerint a térre érkező chartát kiragasztják majd a Parlament épületére.

Nagyon nehéz megtippelni, hogy hányan vehetnek részt a demonstráción. Elvileg másfél méteres távolságot tartva 5 ezer ember elegendő volt a lánchoz a rendezők számítása szerint. Ehhez képest rakparttól több sorban, helyenként összefüggő embertömegek kísérték a láncot.

A Kossuth téren szintén ezrek várják a rendezők által kért u-alakban, két sorba rendeződve a dokumentum érkezését. A szervezők bejelentették: érkezik a charta! Így is történt: dobbal és zeneszóval, valamint a már többször is felhangzó "szabad ország, szabad egyetem" skandálással. Tudósítónk meglepőnek tartja, hogy míg az élőlánc résztvevői jellemzően viselnek maszkot, a helyszínre kivezényelt rendőrök nem.

A parlament előtt az egyik hallgató felolvasta a felsőoktatás autonómiáját, függetlenségét kimondó chartát, és köszönetet mondtak a résztvevőknek és a támogatóknak. A chartát az élőlánc tagja kézről-kézre adják, az Indexet elhagyó újságírók jelszavának "nem hallgatunk",  majd zenei aláfestéssel ismét a "szabad ország, szabad egyetem" ütemes ismételgetésével. Szinte karneváli a Kossuth téri hangulat. (nepszava.hu)