h i r d e t é s

Több száz millióért vásárolt telket a fideszes polgármester a veszélyhelyzet ideje alatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több száz millióért vásárolt telket a fideszes polgármester a veszélyhelyzet ideje alatt

2020. július 30. - 07:15

A veszélyhelyzet ideje alatt, a fideszes többség támogatásával vásárolt 422 millió forintért telket a biatorbágyi polgármester

Fotó: Google Maps

Panaszkodnak a biatorbágyi lakók, mert az önkormányzat a megkérdezésük nélkül tervez megépíteni egy 300 fős lelátóval ellátott műfüves focipályát. A helyi ellenzék arra panaszkodik, hogy bár a polgármester kikérte a véleményüket, az valójában semmit sem számított, mert addigra már megkötötték a szerződést. A településvezető szerint minden szabályosan történt. 

Két ember egymás mellett sétálva kényelmesen elfér azon az úton, ami a hamarosan megépülő biatorbágyi műfüves focipályához vezet. Két egymással szemben közlekedő autó viszont biztosan nem. A környéken lakók szerint az önkormányzat nem egyeztetett velük arról, hogy ilyen beruházást terveznek sőt, korábban azon az állásponton volt a város, hogy a terület alkalmatlan erre. A helyiek attól tartanak, hogy felbolydul a csendes, családi házas környék élete.

"Az edzésre a szülők kihozzák a gyerekeiket, hazamennek, bevásárolnak, újra kijönnek értük, és hazaviszik. Tehát négyszer járják meg ezt az utat, ami nem kifejezetten arra való, hogy egy nagyobb forgalmat elbírjon. Az út bővítése a természet kárára mehet" – mondta az ATV Híradójának a településen élő Herhalt-Nagy Róbert.

A környéken lakók mellett a zöld szervezetek sem örülnek a beruházásnak. A tervezett focipályától néhány 10 méterre található az úgynevezett Madár-forrás, ami ivóvíz-minőségű vizet tartalmaz, és a környezetvédők attól tartanak, hogy a beruházás miatt sérülni fog ez a természetes vízforrás.

A pályának otthont adó 422 millió forintos telek megvásárlásáról a polgármester a veszélyhelyzet miatti különleges jogrend alapján egy személyben döntött. Az egyik helyi önkormányzati képviselő azt mondta Híradónknak, hogy bár május 13-án véleményezésre megküldték nekik a tervezetet, amire ők egy nappal később válaszoltak, de ennek nem volt túl sok jelentősége.

Lóth Gyula szerint a földhivatali nyilvántartásból az látszik, hogy 13-án már sürgősségi eljárás keretében széljegyre került Biatorbágy önkormányzata, mint vásárló. "Ezek után kikértük polgármester úrtól a szerződést, jegyzőasszony ezt 2-3 héttel ezelőtt el is küldte nekünk, és ebből egyértelműen látszik, hogy a szerződés aláírása 13-án megtörtént" – állítja Lóth Gyula, a Szövetség Biatorbágyért Egyesület képviselője.

A polgármester szerint ebben nincsen semmi meglepő, hiszen addigra ő már megkapta a fideszes többség támogatását a projektre. "Nem véletlenül volt ez a sietség, ez nem az én döntésem volt, hanem 15-e volt a pályázat beadásának a határideje, és 14-én a földhivatalban ezt már be kellett, hogy jegyezzék, és nem szerettük volna az utolsó pillanatra hagyni, mert csak önkormányzati tulajdonú ingatlannal lehetett pályázni" – mondta Híradónknak Tarjáni István.

Az ellenzéki képviselők a kormányhivatalhoz fordultak, hogy állapítsák meg, törvényes volt-e így az adás-vétel. Választ még nem kaptak, mert ilyen ügyekben határidő nélkül dönthet a hivatal. (atv.hu)