h i r d e t é s

Tóbiás: teljesen másképp fog működni az MSZP

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Tóbiás: teljesen másképp fog működni az MSZP

2015. december 01. - 10:39
0 komment

Azon az úton, amelyen eddig jártunk nem lehet tovább menni, ezért fontos az alapszabály módosítás, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Tóbiás József.

Fotó: ATV

Az MSZP elnöke szerint pártja egységes és erős, ez derült ki a kongresszuson is. Jövő júniusban lesz csak tisztújítás, de módosították a párt alapszabályát az MSZP szombati kongresszusán. Bekerült például az előválasztás lehetősége és módosul a választmány struktúrája is. Az elnök azt is bejelentette, aláírásgyűjtést kezdenek a tisztességes fizetésekért - írja az ATV.

Tóbiás hangsúlyozta, teljesen másképp működik majd a párt szervezet, megteremtődött a lehetősége annak, hogy közvetlenebbül tudjanak szólni az emberekhez. A pártelnök azt is fontosnak tartotta, hogy ezen a kongresszuson történt meg, hogy a szocialisták belátták, a pártnak kell változni, nem a szavazóknak.

A most megszavazott változások eredményeként meg lesznek az eszközök ahhoz, hogy a szocialisták közelebb kerüljenek a választókerületekhez, a választókhoz, a problémáikhoz. Az új alapszabályban ehhez segít hozzá az előválasztás intézménye is, tette hozzá Tóbiás József.

 

atv.hu