h i r d e t é s

Tömeges elbocsátások kezdődtek a feldolgozóiparban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tömeges elbocsátások kezdődtek a feldolgozóiparban

2019. augusztus 02. - 07:33

Tömeges elbocsátások tapasztalhatók a feldolgozóiparban, amelyek a teljes szektort érintik – erről László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke beszélt az ATV Reggeli Start című műsorában. - írja a merce.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Vajda János

László Zoltán,  alelnöke arra hívta fel a figyelmet, május 1-jére kétezer kölcsönzött -azaz nem közvetlenül a munkáltatóval, hanem egy közvetítőcéggel szerződésben álló – dolgozónak szűnt meg a munkaviszonya – azóta pedig ez a szám közel megduplázódott – a szervezetük által lefedett munkahelyeken, emellett a határozott idejű szerződéseket sem hosszabbítják meg a feldolgozóiparban, a fluktuáció miatt megüresedett állásokat pedig nem töltik fel.
Ennek hátterében László Zoltán szerint az áll, hogy a cégek rendeléseinek száma drasztikusan visszaesett.

Ez a még állásban maradt dolgozókra nézve azt jelenti azokon a helyeken, ahol még az eddig megszokott ütemben folyik a termelés, hogy jelentős többlet munka szakad a munkavállalók nyakába, hiszen kevesebben maradtak ugyanarra a volumenre.

Ez pedig felveti a tavaly év végén, illetve a 2019. január eleji rabszolgatörvény kapcsán sokat hangoztatott ellenérv érvényességének jogosságát, miszerint egy munkaerőhiányos helyzetben sokkalta kiszolgáltatottabbá válik dolgozó, azaz kevésbé lesz opcionális a túlmunka mértéke, mint ahogyan azt annak idején a kormányzat hangoztatta. László Zoltán ugyanakkor ezzel kapcsolatban elmondta: a munkáltatók a tüntetések hatására óvatosabbak  lettek a törvény alkalmazásával, így -noha a kormányt nem sikerült meggyőzni annak a káros mivoltáról – a cégek megérezték a dolgozók körében felgyűlt feszültséget.

Az elbocsátások László szerint összefüggnek a német ipar lassulásával, ami Magyarországon hatványozottan jelentkezik, és nemcsak az autóiparban, hanem a szerszámgépgyártásban és a fémfeldolgozásban is. A szakszervezeti vezető szerint az is sokat sejtető, hogy a munkáltatók nem tudják megjósolni az előttük álló 6-7 hónapot, ami azért is fura az alelnök szerint, mert a válságot leszámítva akár egyéves ütemben is előre látták azt, hogy mi várható. Azt is bizonytalanság övezi, hogy a technológia miatt egyáltalán merre kell fordulniuk. László Zoltán előrejelzése szerint ha Németországban 10%-kal lassul a gazdaság, akkor Magyarországon ennek a duplája is elképzelhető.

merce.hu