h i r d e t é s

Törvényt és konkrét lépéseket a kamuoldalak ellen!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Törvényt és konkrét lépéseket a kamuoldalak ellen!

2019. január 31. - 13:41

Az Európai Baloldal felháborítónak tartja, hogy hazai kamuhíroldalak veszélybe sodorták a médiában híressé vált izomsorvadásos kislány gyógyulását.

Forrás: 24.hu

A különféle álhíroldalak azt a képzetet keltik, hogy egyes hírességek magukra vállalták a 68 millió forint kezelési költséget és ezzel a probléma megoldódott, így sokakat tántorítanak el az adakozástól.

A magyar egészségügy és a kormányzat szégyene, hogy bár az ország egy személyként áll ki a kislányért, semmiféle próbálkozás nem történt a hatalom részéről a probléma megoldása érdekében. Még az sem jutott eszükbe, hogy az EP kampány részeként ezt saját propagandájukra használják ki.

A kamuoldalak már így is életveszélyt jelentenek számos embertársunkra. A neonáci álhíroldalak által gerjesztett gyűlöletnek, az internetes kuruzslásnak, a vakcinaellenességnek konkrét halálos áldozatai vannak, ezért a jelenség ellen törvénnyel kell fellépni. 

Még fontosabb kialakítani a társadalomban az ilyen jellegű média elleni kritikai gondolkodást. Sajnálatos módon a jelenlegi hatalomtól ilyen lépésekre nem számíthatunk, hiszen ők is hasonló médiapolitikát folytatnak.

Az Európai Baloldal tovább folytatja az ezen oldalak elleni felvilágosító kampányát. 

Európai Baloldal