h i r d e t é s

Tóth Bertalan beperelte az Európai Bizottságot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tóth Bertalan beperelte az Európai Bizottságot

2022. január 11. - 15:54

Szerinte falaznak Tiborcznak.

Tóth Bertalan az MSZP elnöke - Forrás: MTI

"Nem gondoltam volna, hogy közpénzeket érintő közérdekű adatokért nemcsak az orbáni Magyarországon, hanem uniós színtéren is pereskednem kell. Az Európai Bizottság falazása azonban megerősített abban, hogy az Élios-ügyben született OLAF-jelentés kiadásáért érdemes erőfeszítéseket tennem."

Ezzel a felütéssel kezdte keddi Facebook-posztját Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, aki egyben bejelentette azt is, beperelte az EB-t.

Mint írta, „az orbáni maffiaállam” egyik szimbóluma az Élios-ügy, amelyben több mint tízmilliárd forintnyi közvilágítási pályázati közpénz korrupt eltüntetéséről írt a sajtó, és közvetlenül a miniszterelnökig értek az ügy szálai.

Emlékeztetett, ennek az ügynek a dokumentumait a mai napig nem ismerjük teljes egészében, de még augusztus végén az Európai Bíróság úgy döntött egy magyarországi civil aktivista által indított perben, hogy nem tagadható meg az Európai Csalásellenes Ügynökség – az OLAF – Élios-ügyre vonatkozó aktáinak kiadása azon indokok alapján, hogy az adatkiadás folyamatban lévő hatósági eljárási érdekeket sértene, így hozzáférhetővé kell tenni a dokumentumot.

"Éppen ezért kezdeményeztem még szeptemberben, hogy akkor ismerjük is meg az OLAF jelentését. Derüljön ki, hogy az Orbán-klán lenyúlásai között is kiemelkedő jelentőségű ügyben már az OLAF jelentése is igazolja, amit addig csak sejtettünk: tolvajok!" – írta Tóth.

Csakhogy posztja szerint az Európai Bizottság először meghosszabbította a kérelme elbírálására rendelkezésére álló határidőt, majd hallgatólagos határozattal elutasította azt. Így nem maradt más választása, mint keresetet benyújtani a luxemburgi székhelyű Európai Bírósághoz.

"Érthetetlen, hogy miért falaz az Európai Bizottság ebben az ügyben. Az eljárás után azonban újabb bizonyítékaink és indokaink lesznek arra, miért kell elzavarni ezt a korrupt és velejéig romlott Fidesz-rezsimet, miért kell csatlakoznunk az Európai Ügyészséghez és miért kell helyreállítani a jogállamot és a demokráciát!" – zárta a bejegyzést. (24.hu)