h i r d e t é s

Tóth Bertalan: „érdemes kiállni a munkások jogaiért”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tóth Bertalan: „érdemes kiállni a munkások jogaiért”

2019. február 20. - 19:02

Tóth Bertalan az ATV Egyenes Beszéd hétfői adásában elárulta, hogy tegnap délután Esztergomban a Suzuki-gyár egyik dolgozója odament hozzájuk, és megköszönte, hogy az ellenzék kiállt a dolgozók jogaiért. - írja a hirvidek.hu.

Forrás: MTI Fotó: Mónus Márton

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint ez volt a lényege a pártok tegnapi közös akciójának.

A szocialista politikus, aki a pártja szombati kongresszusa óta hivatalosan az MSZP EP-listavezetője is egyben, a műsorban arról is beszélt, hogy ha mandátumhoz jut, akkor sem megy Brüsszelbe. A jelöltsége szimbolikus, a szocialista párt egységét hivatott mutatni, és azt, hogy az MSZP mindent egy lapra feltéve arra készül, hogy minél több Európa-párti képviselőt küldhessen Magyarország az Európai Parlamentbe.

Az adásban természetesen a hétfői parlamenti események, az ellenzék közös szervezésű megmozdulásai is szóba kerültek. Mint arról a Hírklikk is beszámolt, az ellenzéki frakciók egymás után kivonultak az ülésteremből az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, majd egy Kunigunda úti kitérő után Esztergom felé vették az irányt.

Az ottani Suzuki-gyár előtt a rabszolgatörvény, valamint az ellen tiltakoztak, ahogy a multicég a dolgozóival, illetve a dolgozók érdekeit védő szakszervezeti vezetővel bánik.

Odajött a Suzukiból egy dolgozó, és azt mondta nekünk, hogy lehet, hogy ki fogják rúgni emiatt, de köszöni szépen, hogy elmentünk, és kiálltunk az ő jogaikért

– árulta el a szocialisták vezetője.

Tóth Bertalan az esetet a műsorban úgy kommentálta:

ezt meg kell tenni, és ezért érdemes kiállni a munkások, dolgozók jogaiért.

hirvidek.hu