A dilemma ugye abból fakadt, hogy a nemzetközi politika valósága irgalmatlan sallert kevert le a magyar kormánynak. Mindaz, amit a miniszterelnök néhány hónapja látnokian vetített bele ebbe az évbe (esztendőbe), pont nem akar úgy történni, ahogy a próféta jövendölte.

Két út van ilyenkor azok előtt, akik minden más elé helyezik a kormányfővel szembeni lojalitást. (Valójában három, de azokkal, akik egyszerűen azt hazudják, hogy nincs itt semmi látnivaló, minden pont úgy van, ahogy Orbán gondolta, most nem foglalkozunk. Szimpla hazugokra ne vesztegessünk időt.) Az egyik tehát, hogy csöndben vannak.

Ez egyszerűbb egyrészt, másrészt viszont sajnos a csönd sok mindent jelenthet, nem tud egyértelművé válni belőle, hogy a lojalitás újra ki vagyon nyilvánítva.

Fricz Tamás megoldása:

Orbán Viktor az év elején azt mondta, hogy 2017 a lázadás éve lesz. Ezt elfogadva ma már az is látszik, hogy nemcsak a lázadás, hanem a küzdelem éve is lesz ez az esztendő.

Ezt elfogadva...

Tényleg ügyes.

Mert aztán Fricz is leírja, hogy bizony a Brexit talán mégsem a nagy nemzeti szabadságküzdelmek első XXI. századi győzelme volt, éppen sehol sem abba az irányba menetelnek a népek Európában, az a csodálatos Trump pedig mégsem az a Trump, akinek hitték.

… realistán kezeljük Trump elnök urat. Ne ájuljunk el tőle és ne tartsuk megváltónak sem – ezt javaslom.

És csak óvatosan számítsunk rá, ha lépünk valamilyen keményet itthon valamilyen területen – például Soros György ellen.

Ne legyünk naivak, Trump nem a mi súlycsoportunk, ezért nem belőlünk indul ki, nem velünk foglalkozik, hanem a saját és Amerika érdekeivel.

Nagyon igaz sorok ezek Fricz Tamástól.

És bölcsek is.

Akár egy köpönyeg a kiadós zuhé után.

valasz.hu