h i r d e t é s

Túl sok könyv volt Czeglédy Csaba cellájában, ezért megbüntették

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Túl sok könyv volt Czeglédy Csaba cellájában, ezért megbüntették

2018. október 09. - 06:39

Az ítélet értelmében egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől, illetve a könyveit is elvitték.

 

Fotó: MTI /Kelemen Zoltán Gergely

A múlt nyár óta előzetesben levő Czeglédy Csaba „fegyelmi fenyítést” kapott, miután megsértette a zárka-és körletrendet, írja a hvg.hu. A baloldali politikus-jogász bűne nem más, mint az, hogy túl sok könyv volt nála a cellájában.

A határozatból pontosan kiderül, hogy az engedélyezett mennyiségen felül – ami nem derül ki, pontosan hány darabot jelent – 47 könyvet tartott a cellájában.

Mivel „kerülnie kell a felhalmozást”, ezért a „fegyelmi jogkör gyakorlója helyesen arra jutott, hogy fegyelemsértést követett el” a házirend megszegésével.

Czeglédyt egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől. A határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs, így a politikus egyik ügyvédje két nagy szatyornyi könyvet hozott el tőle. (24.hu)