Donald Trump amerikai elnök új szlogenje: „Fogjuk Kanadára”. De nem azért, mert bármi ténylegesen Kanada hibája lenne, hanem inkább azért mert Trump mostanában kedveli a szimbolikus szankciókat Amerika legközelebbi és legjobb szövetségesei ellen.

A kereskedelem az egyetlen olyan terület, ahol az amerikai elnök egyoldalú lépéseket tehet anélkül, hogy megsértené az Alkotmányt. A Kongresszus nem hagy jóvá semmilyen fontos jogszabály módosítást, Trump drasztikus rendeleteit sorra kaszálják el a bíróságok, így marad a kereskedelem.

Mivel túlságosan kockázatos lenne belekötni a Kínával folytatott kereskedelembe, így a legjobb amit tehet, hogy Kanadát vádolja tisztességtelen kereskedelemmel a puhafa és tejtermékek terén.

A faanyag és tejtermékek kereskedelme régi vita alapját képezik és a kanadai közönség előtt inkább ismertek, mint az amerikaiak számára, így senki sem rémült meg Trump áprilisi fenyegetőzéseitől. A kanadaiaknak nincs oka aggódni amiatt, hogy az Egyesült Államok adót vetne ki a házépítésekre a fűrészárun keresztül.

Az Egyesült Államokbeli építők vagy a drágább hazai anyagokat használják majd vagy kifizetik a kanadai anyagokra az extra díjat, de  a magasabb költség mindkét esetben a fogyasztókon fog lecsapódni.

Ami inkább zavarja a kanadaiakat, az az amerikai elnök nyilvánvaló meggyőződése, hogy kötözködésének nem lesz következménye. Van némi aggodalom arra vonatkozóan is, hogy Trump valóban ki akar lépni a Naftából.

Mi az a Nafta?

Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (North American Free Trade Agreement, NAFTA) az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között 1992. december 17-én aláírt, és 1994. január 1-jén életbe lépett szabadkereskedelmi egyezmény. Célja elsősorban a tagországok közötti kereskedelmi és beruházási akadályok lebontása.

Célkitűzései: piac létrehozása a tagországok áruinak és szolgáltatásainak, a piac liberalizációja, új munkalehetőségek teremtése és vállalataik versenyképességének erősítése a világpiacon.

Az igazi bűnös valójában az Egyesült Államok Alkotmánya, amely nem enged túlságosan sok szabad mozgást Trumpnak. Az elnök első hete izgalmasan kezdődött, egy sor rendeletet írt alá. A két migrációval kapcsolatosat viszont elkaszálták a bíróságok azzal az érvvel, hogy az elnöki hatályon kívül esik.

A rendelettel amely megmaradt, az Egyesült Államok kilépett a TPP-ből, azaz a Csendes-óceáni Szabadkereskedelmi Egyezményből, ezzel pedig hivatalosan is elindult Donald Trump protekcionista gazdasági programja. Így nem csoda, hogy figyelme a kereskedelemre terelődött, ahol cselekvései nyilvánvaló következményekkel jártak.

És akkor ott vannak Trump törvényhozói erőfeszítései: az új egészségbiztosítási törvény tervezetét vissza kellett vonni, mert nem sikerült egyetértésre jutni a republikánus törvényhozók között. Az adóreform jelenleg biztonságban, mert Trump egyedül nem tud hozzányúlni.

De az amerikai elnöknek sikerült címlapra kerülnie a szíriai bombázás miatt is, itt kérdéses, hogy az akcióval túllépte-e az alkotmányos jogát vagy sem. Az Obama adminisztráció azt állította, hogy nincs szüksége a Kongresszus jóváhagyására, hogy Szíriát bombázza.

Így a bevett gyakorlat megengedte Trumpnak, hogy rakétaesőt zúdítson Szíriára, pedig jobb lett volna, ha bevonta volna a Kongresszust is egy olyan döntésbe, amely háborús cselekedetnek minősülhet.

Amennyiben Trump erősnek akar látszani, akkor a kereskedelmen keresztül megteheti, mivel a Kongresszus széles körű hatáskörrel ruházta fel az elnököt.

Az 1974-es kereskedelmi törvénynek köszönhetően az elnök bármikor visszavonhat egy kereskedelmi megállapodást hat hónapos felmondási határidővel, emellett lehetővé teszi, hogy díjakat emeljen, adókat vessen ki.

Ez a ’74-es törvény alkalmazható a Naftára is 1988-tól, így Trump bármikor egyoldalúan visszaléphet a szövetségből.

Trump kampányretorikájából következtetve Kína lehetne a legnyilvánvalóbb célpont adók kivetésére, de úgy néz ki, hogy az amerikai elnök az elmúlt 100 nap során megtanulta, hogy Kína fontos számára nemcsak kereskedelmi partnerként, hanem külpolitikai partnerként is.

Trumpnak szüksége van Kína segítségére Észak-Koreával kapcsolatban, illetve azért is, hogy elősegítse a globális stabilitást szélesebb körben.

Így marad Kanada, ugyanakkor hiba lenne csak azért kötözködni Kanadával, mert az amerikai-kanadai viszony olyan közeli és viszonylag könnyű kezelni. Ez a kapcsolat túlmutat a kereskedelmen, az Egyesült Államok és Kanada egymás legközelebbi partnerei mind politikai, mint geopolitikai téren.

A két országnak a közös határa olyan hosszú és annyira nyitott, hogy Kanada határának biztonságáért gyakorlatilag az Egyesült Államoknak is felelősséget kell vállalnia stratégiai szempontból. Így a Kanadával való szoros kapcsolat nem luxus, hanem szükségszerűség. Trump megzavarhatja ugyan csak azért, mert megteheti, de óvatosnak kellene lennie.

kitekinto.hu