A sejk válasza ez volt:
Nyugodtan vétkezhetsz, ha öt feltétel közül bármelyiket teljesíteni tudod.
Vétkezz, amennyit csak tudsz, ha Allah nem látja. Ó, sejk, hiszen ez lehetetlen, Allah mindent lát! Hát jó, akkor mondom a következőt.
Vétkezz annyit, amennyit csak tudsz, ha nem eszel ezentúl Allah gondviseléséből. Ó, sejk, ez is lehetetlen! Hát jó, akkor menjünk tovább. Vétkezz, amennyit csak tudsz, ha nem laksz Allah földjén. Ó, sejk, akárhová lépek, az Ő földje, ezt sem tudom betartani. Jó, akkor mondom a negyediket.
Vétkezz, amennyit csak tudsz, ha el tudod küldeni a halál angyalát, ha jön. Mondd, jöjjön máskor, még nem képszültél fel. Ó, sejk! Hogy mondjam meg neki, őt nem lehet visszatartani! Jó, akkor mondom az utolsót.
Vétkezz, amennyit csak tudsz, ha a Végítélet Napján el tudod zavarni az angyalt, aki a lelkedet a Pokolba viszi.
Az ember belátta, hogy bűnbánat nélkül nem lehet nyugodt. A példázat nem csak a bűnbánat fontosságát mutatja, hanem azt is, miként lehet az Iszlámot türelmesen magyarázni.
A Próféta (béke reá) követői nem voltak türelmesek. Nem azért, mert rossz emberek voltak, hanem azért, mert éppolyan emberek voltak, mint ti és bárki más. Ti sem vagytok türelmesek, én sem. Ezt is tanulni, gyakorolni kell.

Volt egy ember, úgy hívták Tumama ibn Uthal. Nagyon gazdag kereskedő volt, egy hatalmas terület felett uralkodott. Mondhatjuk, hogy király volt. Valamilyen ügylet kapcsán sérelem érte a muszlimok részéről és bosszút forralt. Gyűlölte Mohamedet (béke reá). Az Iszlám számára szitokszó volt. Amint szóba került, haragra lobbant. Elhatározta, hogy megöli a prófétát. A történetet itt is lerövidítem. Ha a prófétát nem is, de pár követőjét megölte. Később elfogták és megkötözték. Ennek híre elért a prófétához. Hozzátok elém, mondta. Amikor Tumama a próféta előtt állt, ő megkérdezte, mit tett. Tumama elmondta, hogy mit szándékozott tenni. Bevallotta az emberek megölését, de ezzel ő az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti. A próféta társait elöntötte a harag, szemtelensége hallatán, halálát követelték. A próféta lenyugtatta társait és kérte őket, adjanak Tumámának megfelelő ellátást, tevetejet stb. Majd másnap újból kérette őt. Tumáma jött és szóról szóra elismételte ugyanazt, amit előző nap mondott. A próféta, pedig ugyanúgy megparancsolta, hogy adjanak meg neki mindent. Harmadnapon ugyanez történt, majd a negyedik napon Mohamed (béke reá) megparancsolta, hogy engedjék el. A társak nem értettek semmit, de engedelmeskedtek. Amikor Tumama el akarta hagyni a helyet, visszafordult és ezt mondta: „Eddig számomra Medina volt a leggyűlöletesebb hely és te voltál a legyűlöltebb ember a földön, de mostantól Medina a szívem számára legkedvesebb hely és te vagy a szívemhez legközelebb álló férfi a földön. Hiszem, hogy nincs más Isten, csak Allah és Te vagy az Ő prófétája.”

Az első történet azt példázza, hogy a hívőnek bűnbánatot kell fogadni. A második egy nem hívő emberről szól, aki nem fogadott bűnbánatot, az Iszlám még nem hatotta át szívét. Viszont a próféta lágy lelke és szeretete megtette hatását. Azt a türelmet és hozzáállást látjuk, ami belőlünk sokszor hiányzik.
Miért mondom ezt? Azért, mert hamar ítélkezünk mások felett. Olyanok felett is, akik nem tudják mi az Iszlám és ha tudnak valamit, azt is rosszul tudják. Ennél is nagyobb baj, ha mi magunk ismerjük rosszul az Iszlámot, vagy annak lelkületét.
Számunkra ezer okból fontos az ima. Sok más mellett, ez rendszert is szab életünknek. Ugyanakkor vannak más népek, ahol más szab rendszert az életnek. Egy paraszt szintén felkel hajnalban, hogy megetesse állatait, megfejje tehenét. Majd órájára sem néz, csak a kelő napra és tudja, hogy ki kell mennie a rétre kaszálni. Délelőtt elvégzi a kerti munkát és ha magasan áll a nap, megpihen stb. Az ő rendszerét az állatok, napállás, természet határozza meg és ezer szállal kötődik Allah gondviseléséhez. Hogy merem azt állítani, hogy amit tesz, az nem ima? Többször gondol Istenre, kéri oltalmát, mint egy mufti!
A szavannán élő bennszülött vadászata, élelemszerzése hasonlóan időhöz és helyekhez kötődő rendszert követel, amit ők alázattal követnek. Ha nem lenne bennük alázat, nem jutnának élelemhez. Ők is függvényei Allah akaratának és hitvilágukban Hozzá fohászkodnak a maguk módján, a maguk spirituális világa szerint. Hogy merem én rájuk sütni a Káfir (hitetlen) jelzőt?
Tudom, egyre kevesebb az ilyen paraszt és az ilyen bennszülött. Én is a történelem része lettem, hogy ezeket a példákat hozom fel. De meggyőződésem, hogy az általam zombiéletnek tartott valamiben is fel lehet fedezni hasonló jelenségeket, rendszerkövetéseket, amit már egy új generációnak kell feldolgoznia. Talán nem futunk ki az időből és még marad egy kis agy és szív.
Amíg nem tárom fel azt, ami az én kincsestáramban van, addig ezek az emberek hogy lennének képesek utat választani? Ha viszont nincs a kincsestáramban semmi vonzó, akkor maradnak ott, ahol vannak. És nem mindig bennük van a hiba! Sokszor bennünk!

Ibn Abbasz tudósítása:
Allah Prófétája (béke reá) így szólt: „Ha toleráns vagy, cserébe te is toleranciát kapsz.”
Forrás: Musznad Ahmed 2233
Szahih, autentikus Ahmad Shakir nyomán