UFO-k akadályozták meg az atomháborút a Földön a NASA volt űrhajósa szerint

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

UFO-k akadályozták meg az atomháborút a Földön a NASA volt űrhajósa szerint

2015. augusztus 14. - 09:23
0 komment

A Földre érkezett békeszerető idegenek akadályozták meg a nukleáris háború kirobbanását az Egyesült Államok és a Szovjetunió között a hidegháború idején – ezt állítja legalábbis a NASA egykori űrhajósa.

Dr. Edgar Mitchell – aki az Apollo 14 küldetés során, 1971-ben hatodik emberként járt a Holdon – meglehetősen sajátos nézeteit tette közzé a földönkívüliekről - írja a 168óra.

Az egykori asztronauta azt állítja, hogy az idegenek az 1940-es évektől, az első amerikai atomfegyver-tesztek idejétől látogatták a katonai bázisokat és rakétasilókat. Szerinte az űrlények felkeresték azt az Új-Mexikói tesztterületet is, ahol az első atombombát felrobbantották.

A 84 éves Mitchell szerint az idegenek először feltérképezték a katonai kapacitásokat. A NASA volt űrhajósának az a határozott véleménye, hogy a hidegháború alatt az idegenek rendszeresen lelőtték a tesztrakétákat, és titokban mindent megtettek azért, hogy visszatartsák az emberiséget az atomháborútól, és békét teremtsenek a Földön.

 

168ora.hu / Mirror (Címlap: Edgar Mitchell - Forrás: 168ora)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 14.