Új nap, új kivégzés Amerikában, ezúttal egy koronavírusos sorozatgyilkos halálos ítéletét hajtották végre
Corey Johnsont 11 ember meggyilkolásáért ítélték halálra.
Újabb kivégzést hajtottak végre csütörtökön az Egyesült Államokban. A Virginia államban sorozatgyilkosságért halálra ítélt Corey Johnsonon hajtották végre az ítéletet, méreginjekció vetett véget az életének, írja az MTI.
"Johnson koronavírus-fertőzött volt, ügyvédei szerint a fertőzés miatt a méreginjekció vélhetően nagy szenvedést okozott neki."
Az 52 éves férfit azért ítélték halálra, mert 1992-ben egy kábítószerrel is kereskedő bűnbanda tagjaként 45 nap leforgása alatt három társával közösen meggyilkolt 11 embert.
Ügyvédei korábban azzal érveltek a kivégzés elhalasztása mellett, hogy a méreginjekció nagy fájdalommal járó tüdőödémát okozhat neki.
William Barr amerikai igazságügyi miniszter még 2019-ben jelentette be, hogy a szövetségi kormány ismét elkezdi a kiszabott halálos ítéletek végrehajtását. Ezt megelőzően utoljára 2003-ban végeztek ki szövetségi bíróság által halálra ítélt vádlottat. Amennyiben a mostani kivégzést elhalasztották volna, már nem lehetett volna végrehajtani Donald Trump leköszönő amerikai elnök hivatali ideje alatt, utódja, Joe Biden, akit január 20-án iktatnak be tisztségébe, pedig azt ígérte, hogy megválasztása esetén eltörölteti a szövetségi szintű halálbüntetést. (444.hu)