Újabb aláírásgyűjtés jöhet egy másik drága kormánytervről
Nem cáfolta a Magyar Időknek a Momentum Mozgalom elnöke, hogy Paks 2 ügyében is szerveznek aláírásgyűjtést, bár ezzel kapcsolatos kérdésükre Fekete-Győr András kitérő választ adott.
Az erőmű ügyét meg kellett volna vitatni a társadalommal, ez éppen olyan téma, mint az olimpia - mondta Fekete-Győr András a Magyar Időknek.
Azt, hogy erről lesz-e népszavazás, most nem tudják megmondani, szerinte ezt is a kormánynak kellett volna kiírnia.
Jelentős ügy, amivel kapcsolatban nagyon jó pró és kontra érvek vannak - tette hozzá. Fontos kérdés, hogy atomenergiára szeretnénk építeni az energiabiztonságunkat vagy pedig megújuló energiaforrásokra – tette hozzá a Momentum Mozgalom elnöke, aki szerint azt is a társadalommal kellett volna megvitatni, hogy kivel kötjük meg a szerződéseket az atomerőműblokkok megépítésére.
A Magyar Idők újra rákérdezett, indul-e a témában aláírásgyűjtés, erre Fekete-Győr úgy reagált, megvizsgálják ennek lehetőségét.