Az eszköz így szabad utat kap az USA-ban. Egy újabb pszichiátriai próbálkozás, hogy fizikai eszközzel kezeljenek egy olyan állapotot, amelyről tudományosan sosem bizonyították, hogy neurobiológiai probléma lenne.

A gyermekek tanulási, viselkedési problémáira (amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még maguktól értetődően oktatási-nevelési kérdések voltak) az utóbbi évtizedekben elsősorban pszichiátriai szerek felírását favorizálták, ám ezek a tudatmódosító szerek egyre több nyilvánosság kapnak kellemetlen, sőt sokszor kifejezetten káros, rövid és hosszú távú mellékhatásaik miatt (mint például mánia, pszichózis, öngyilkossági késztetések). Talán emiatt kezdenek teret nyerni olyan pszichiátriai eszközök, amelyek a kémiai „megoldás” helyett új, ezúttal fizikai megközelítéseket favorizálnak.

A nagyjából mobiltelefon méretű, lítiumion-akkumulátoros eszközt 7 és 12 év közötti, „ADHD-s” gyerekek számára ajánlják. Az eszköz elektródáját tapasszal rögzítik a gyermek homlokára, hogy az alvás közben folyamatos áramütésekkel stimulálja a még fejlődésben lévő idegrendszert, csípős, bizsergő érzést okozva a bőrön a két szemöldök között.

Az ADHD-t a hozzá kapcsolódó többi gyermekkori pszichiátriai diagnózissal együtt heves viták övezik világszerte. Nem is csoda: bár a gyerekeknek egyértelműen lehetnek problémáik a tanulással, figyelmük fókuszálásával, ezekről az állapotokról soha nem igazolták tudományos eszközökkel, hogy orvosi értelemben betegségek lennének. Ugyanakkor jól ismert, mennyi minden okozhat ilyen tüneteket a gyermekeknél: ételallergia, mérgezések, túlzott cukorfogyasztás, családi zűrök, és számos más hétköznapi probléma. Ennek ellenére manapság mintegy 20 millió gyermeket kezelnek tudatmódosító pszichiátriai szerekkel, ezekre az állapotokra hivatkozva.

Bár az új eszközt úgy hirdetik, mint olyan kezelési módot, amely – a pszichiátriai szerekkel ellentétben – nem okoz komoly mellékhatásokat, saját weboldala szerint a következő mellékhatásokat okozhatja: álmosság, fokozott étvágy, alvási problémák, fogak összeszorítása, fejfájás és kimerültség. A hosszú távú mellékhatásokat pedig valószínűleg még senki nem ismeri.

Mindez sokak szerint olyan világ borús képét vetíti előre, ahol teljesen szokványossá válik, hogy az emberek lelki gondjait, búját-baját fizikai-kémiai módszerekkel tartják kordában. Ha így megy tovább, a pszichiátria „szép új világa” lassan a képzeletbeli jövőből a jelenünkbe csúszik át. Ennek pusztító hatásait pedig most még csak találgatni tudjuk.

CCHR