h i r d e t é s

Ujhelyi: a kormánynak tisztáznia kell, hogy Magyarország kért-e a Pfizer több millió adagnyi vakcinájából

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ujhelyi: a kormánynak tisztáznia kell, hogy Magyarország kért-e a Pfizer több millió adagnyi vakcinájából

2021. március 10. - 19:01

A következő hetekben milliós nagyságrendben érkezik majd az uniós vakcina – erősítette meg Ujhelyi István szocialista EP-képviselő online tájékoztatóján.

Fotó: Varga György / MTI

A politikus közölte azt is, hogy az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön ideiglenes engedélyt ad a Johnson&Johnson vakcinának, ezzel is bővül az elérhető oltóanyagok választéka.

Az MSZP politikusa szerdán részt vett az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti vakcinaügyi egyeztető csoport első, zártkörű ülésén az EP közlekedési és turisztikai bizottsága alelnökeként. Az ülés követően Ujhelyi István elmondta, hogy az Európai Bizottság jelenlévő biztosainak tájékoztatása szerint az uniós gyógyszerügynökség (EMA) holnap megadja az amerikai Johnson&Johnson oltóanyag ideiglenes engedélyét, így ez a vakcina is része lehet a tagállami oltási kampányoknak. Bejelentette, hogy 55 millió vakcinát vállalt a következő három hónapra az amerikai gyártó, Magyarországnak ebből 1,2 millió oltóanyag jár.

Mivel egydózisú oltásról van szó, ez 1,2 millió magyar ember beoltását teszi majd lehetővé.

Ujhelyi István megerősítette azt a hírt is, hogy az Európai Bizottság tárgyalásainak köszönhetően a Pfizer mintegy négymillió extra adag vakcinát ajánlott fel az európai gócpontok számára.

"Én egyelőre nem hallottam, hogy Magyarországot felsorolták-e volna ezen gócpontok között, ezt nyilván a magyar kormánynak kellene kezdeményeznie. A magyar kormánynak muszáj lenne minden egyes adag oltóanyagért lehajolnia, ezért tisztáznia kell, hogy kértünk-e ebből a négymillió adagból, vagy kezdeményezzük-e hasonló plusz adagok lehívását a jövőben" – fogalmazott Ujhelyi István.

Az oltási igazolványok kapcsán ismét felhívta arra a figyelmet, hogy megnyugtatóbb lenne, ha az uniós tagállamok mindegyikében csak uniós engedéllyel rendelkező oltóanyagokat használnának, de ha már úgy alakult, hogy EMA-engedély nélküli vakcinákat is beadnak például Magyarországon, akkor az ilyen oltással rendelkező állampolgárokat nem érheti hátrány az egységes európai vakcina-igazolvány rendszerének elfogadásakor.

Az online sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az uniós vakcinák leszállítása felgyorsul a következő időszakban:

  • januárban 14 millió,
  • februárban 28 millió,
  • márciusban 60,7 millió uniós vakcinát osztottak, illetve osztanak szét az Unióban,
  • ehhez képest áprilistól már havi 100 millió felett lesz ez a mennyiség.

Ujhelyi szerint ez az uniós támogatással létrejött gyártói kapacitások megnövelésének köszönhető, jelenleg ugyanis már harmincöt gyárban zajlik az uniós oltóanyagok készítése. A szocialista politikus úgy véli, hogy a megnövekedett uniós szállítmányok segítségével hazánkban is hamarosan elérhető lesz a nyájimmunitás, ehhez azonban az is szükséges, hogy a magyar kormány hatékonyan meg tudja szervezni a gyors beoltást. (nepszava.hu)