h i r d e t é s

Újra megfeneklett egy hajó a Szuezi-csatornában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újra megfeneklett egy hajó a Szuezi-csatornában

2023. május 25. - 10:03

A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalán a teljes globális kereskedelem 12, a kontlnerek 30 százaléka halad át nap mint nap.

Forrás: MTI/EPA/Háled el Fiki

A Hszin Haj Tung 23 nevet viselő hajó blokkolja a forgalmat a csatornán: a Hong Kong-i zászló alatt hajózó 189 méter hosszú konténerhajót 2010-ben építették - írja a Sky News.

A Let Shipping Agency szerint vontatóhajók próbálják elmozdítani, de legalább négy másik szállítóhajó már mögötte vesztegel.

A Szuezi-csatorna a Földközi-tengeren fekvő Port Said és a Vörös-tengeren fekvő Szuez között húzódik. Legkeskenyebb pontján mindössze 200 méter széles, ami már korábban is okozott gondot.

2021-ben az Ever Given hat napra torlaszolta el a csatornát, amikor annak partjába ütközött, mintegy 6 kilométerre északra a déli bejárattól, Szuez város közelében. A hajó a hollandiai Rotterdam kikötőjébe tartott, zátonyra futása káoszt okozott a hajózási ágazatban, amelyet a koronavírus egyébként is nyomás alá helyezett.

A Lloyd's List becslései szerint a megfeneklett konténerszállító hajó óránként 400 millió dollár értékű kereskedelmi forgalmat akadályozott meg. Ugyanezen cég becslése szerint a csatorna napi nyugati irányú forgalmának értéke 5,1 milliárd dollár, míg napi keleti irányú forgalmának értéke 4,5 milliárd dollár.

Azért fut át ekkora forgalom a csatornán, mert használatával nem kel megkerülni Afrika déli csücskét: ez több mint 300 tengeri mérföldet spórol meg a hajóknak.

Januárban több mint 65 ezer tonna Ukrajnából származó kukoricával megrakott konténerszállító hajót futott zátonyra a csatornában.Tavaly augusztusban egy olajszállító tartályhajó is zátonyra futott a csatorna egy egysávos szakaszán, öt órára lezárva azt. (Infostart)