h i r d e t é s

Ukrajna simán nyerte meg az idei Eurovíziós Dalfesztivált

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ukrajna simán nyerte meg az idei Eurovíziós Dalfesztivált

2022. május 15. - 06:13

Az előzetesen toronymagas esélyesnek tartott ukránok nyerték meg az idei dalfesztivált. 

Kalush Orchestra - Forrás: EBU / ANDRES PUTTING

A nemzeti zsűrik szavazása után némi meglepetésre az Egyesült Királyság állt az első helyen 283 ponttal, mögöttük Svédország állt 258 ponttal és Spanyolország 231-gyel. Az ukránok a negyedik helyen végeztek 192 ponttal, úgyhogy nem voltak vészesen lemaradva, a pontok másik felét ugyanis a közönségszavazás adta, az ukránok pedig főként itt támaszkodhattak az összeurópai támogatásra.

Ez pedig végül be is jött, 439 pontot kaptak a közönségtől, amivel bőven 600 pont fölé mentek, és az izgalmak után végül simán húzták be a győzelmet.

A 2022-es Eurovízión eredetileg 41 ország indult, ám Oroszországot februárban Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója miatt kizárták. Végül az ukrán Kalush Orchestrával együtt 25 produkció jutott a döntőbe, ami persze nem is volt meglepő a zenei produkciók minősége mellett jellemzően a politikai közhangulat által is nagyban befolyásolt Eurovízión. Az ukrán formáció mondjuk ettől függetlenül is izgalmasabb műsort hozott az átlagnál és több tanulmány bizonyította már, hogy kizárólag politikai hátszéllel nem lehet Eurovíziót nyerni, de ez biztos, hogy ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajnát tartották a verseny egyik, ha nem a legnagyobb esélyesének.

Még úgy is, hogy a banda tagjai nem nagyon tudtak együtt próbálni, és csak külön engedéllyel utazhattak csak külföldre, hiszen a háborús helyzet miatt Ukrajna nem engedi a harcra fogható ukrán férfiaknak, hogy elhagyják az országot. Az egyik tag egyébként ennek ellenére otthon maradt, a fronton teljesít katonai szolgálatot. A torinói döntőben az előadásuk után Oleh Psziuk énekes azt mondta: „Kérlek, segítsetek Ukrajnának, Mariupolnak. Segítsetek az Azovsztalnak most.”

A szombat esti döntő előtt nem sokkal Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy Facebookra kirakott videóban fejezte ki támogatását a folk-rap banda felé, és egyben buzdította egész Európát arra, hogy szavazzanak rájuk. Az eredmény bejelentése után pedig azt írta a Telegramján a BBC szerint: „Bátorságunk lenyűgözi a világot, zenénk meghódítja Európát.” Azt írta, megtesznek mindent, hogy egy nap majd egy szabad, békés, újjáépült Mariupolban fogadhassák az Eurovízió résztvevőit.

Az este másik nagy esélyese a Måneskin tavalyi óriási sikere után valami teljesen mást kipróbáló olaszok, illetve nagy meglepetésre a zeneiparban egyre fontosabbá váló TikTokon befutó, a SPACE MAN című számával kijutó Sam Ryder voltak. Ryder a karantén alatt futott be a TikTokon különféle feldolgozásokkal, mostanra pedig 12,5 millió követője van a platformon, és olyan zenészek nyilatkoztak róla elismerően, mint Sia vagy Elton John. Az indításán amúgy még a britek is meglepődtek, mert az utóbbi időszakban nem nagyon volt példa arra, hogy tényleg jó előadót küldtek volna az Euróvízióra, tavaly például nulla pontot szereztek.

Lazán kapcsolódó tény, hogy az Electric Callboy nevű német zenekarnak is van egy Spaceman című száma, a németeknél pedig pár hónapja óriási kampány indult, hogy a metalcore-t elektronikus elemekkel keverő zenekart küldjék az Eurovízióra. Ebből végül nem lett semmi, a németektől Malik Harris ment egy bántóan középszerű rapszámmal, ami kicsit olyan volt, mint egy kiherélt nothing, nowhere., és nem is ért el nagy sikert – a zsűritagoktól nulla pontot kapott, végül pedig hat ponttal zárt. A finnek viszont megint megpróbálkoztak a keményebb zenével, ők a The Rasmust küldték ki, ami mindössze 38 pontot szedett össze. Mondjuk ebben valószínűleg az is benne volt, hogy a Jezebel még magukhoz képest is elég langyos szám lett. (Telex)