h i r d e t é s

Üresen kongó sámándobok Milánóban

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Üresen kongó sámándobok Milánóban

2015. június 09. - 12:52
0 komment

A környezetvédelem világnapjára időzített pénteki ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is elindult a milánói világkiállítás magyar pavilonjának programja.

 A számos szakmai és közéleti vitát kiváltó épület, az Életkert központi motívuma a legtisztább forrásból származó víz – amelyben elvileg nagyhatalom vagyunk, kérdés, hogy ebből a látogatók számára mennyi derül ki. Vagy nagyon „túlgondolták” a szervezők, vagy nem törődtek eleget a koncepcióval; a végeredmény mindenesetre a kihagyott lehetőségek fájó egyvelege lett.

Magyarország az első, 1851-es londoni esemény óta mindig szerepel a világkiállításokon. A folyamatos jelenlét hagyománya kötelességgel jár: ha már ott vagyunk, mutassuk meg magunkat tisztességesen! Az ipari seregszemleként indult expók a XX. század elejétől fokozatosan a nemzeti reprezentáció színterévé váltak, így a megjelenés szimbolikus tartalommal telítődött. Ezért is különösen fontos, hogy mit és hogyan fogalmaz meg magáról egy pavilon.

A sámándobként elhíresült épület reprezentációja botrányokkal terhes. A magyar pavilonra 2013 őszén kiírt pályázaton másodikként befutott tervet Szőcs Géza kormánybiztos tavaly tavaszi döntése értelmében helyezték a pályázat győztese, a Getto Tamás és Hutter Ákos által jegyzett, Malom című munka elé. Már ekkor számos építész és szakmai szervezet támadta a Sárkány Sándor ötlete alapján megtervezett, eredetileg Alakor, később Életkert néven futó pavilont.


A magyar pavilon - Fotó:  Europress/AFP

Szűk egy hónappal az expó megnyitója előtt, idén áprilisban az épület vezető tervezői – Ertsey Attila, Herczeg Ágnes, Stocker György, Podoski György és Borsiné Arató Éva – elhatárolódtak a projekttől. Mint elmondták, kihagyták őket a tényleges tervezési folyamatból, és a megvalósult épület számos ponton eltér az eredeti koncepciótól. A botrányok ellenére a pavilon megnyitotta kapuit a világkiállítás kezdetekor.

A „Táplálni a világot, energiát adni az életnek” mottójú, május 1-től október 31-ig nyitva tartó expó a fenntartható fejlődésre, az élelmiszerek és a víz kulcsszerepére koncentrál. Ez a motívum vonul végig a Milánó északnyugati részén, 1,1 millió négyzetméteres területen felépített kiállítótéren. Összesen 144 ország vesz részt az eseményen, saját pavilonnal vagy a rizstől a kávén át a gabonáig egy-egy élelmiszert megjelenítő klaszterbe tömörülve. A nemzeti épületek mellett több cég és szervezet is képviselteti magát – különösen pikáns a McDonald’s gyorsétteremlánc jelenléte.

Az expó területe hatalmas halat formáz, amelynek gerince mentén fut végig a világkiállítás főútja. Kétoldalt pavilonok, az árnyékolókkal fedett sugárúton pedig hömpölyög a tömeg: naponta akár 250 ezer ember is megfordul a kiállításon – tökéletes fesztiválhangulatot teremtve. Mert hiába a hangzatos célok, az esemény mégiscsak népünnepély, amely elsősorban a helyieknek jelent igazi látványosságot. Ne szépítsük, a világkiállítás a helyszínről nézve gigantikus bazársornak vagy megalomán vurstlinak látszik, amelyben azonban elvétve mégiscsak értékekre lelhetünk.

A magyar pavilon a középső traktusban foglal helyet, előkelő társaságban: Nagy-Britannia kiváló és Spanyolország informatív épületei között, a Szentszék komoly üzenetet hordozó pavilonjával szemközt – a Vatikán egyébként először veszt részt expón. Minden adva van tehát a sikerhez. Valami mégsem stimmel a sok kritikát kiváltó építménnyel. És – bármilyen meglepő – nem is a neves szakemberek által giccsbe hajló építészeti paródiának titulált épület látványával van baj, hiszen ahogy egy szakíró fogalmazott a helyszínen: „vannak kínosabb pavilonok is”. A probléma az üzenet, pontosabban annak hiánya.

A bazársor kőkemény valósága, hogy a látogatót az erősebb ingerek vonzzák, vagyis ha azt akarjuk, hogy minket is megnézzen, túl kell tenni a többieken. És ha már bent van, olyat kell neki mutatni, amit máshol nem láthat. Ez az elv érvényesül az expón is. A sámándobok közé szorított halcsontváz elvész a kiállítás vizuális orgiájában – ami tekintettel a kíméletlen szakmai kritikákra, akár még pozitívumként is felfogható. A belbecs azonban már nem menthető ilyen könnyen, ott hatalmas a kontraszt a többi épülettel.


Szőcs Géza kormánybiztos beszédet a magyar pavilon hivatalos megnyitó ünnepségénFotó: Antonio Calanni / MTI/AP

A tervek szerint az Életkert hazánk „kiemelkedően egyedi” értékeire koncentrál a természeti kincsektől a technikai vívmányokon át a kultúráig – középpontban a „legtisztább forrásból” származó vízzel. Mindebből azonban egy betévedő vendég számára alig valami jelenik meg. Vannak természetesen információs bázisok: érintőképernyős monitorok, szóróanyagok, feliratok, fotók, de ez sajnos nagyon kevés. Az expóra láthatóan szórakozni jönnek az emberek, és a zsúfoltság miatt legfeljebb egy erős impulzus befogadására van kapacitásuk helyszínenként. Ez nem feltétlenül jó, de ha már kiállítunk, el kell fogadnunk a közönség játékszabályait.

A magyar pavilon azonban az emeleti szobába rejtett sámándobok ritmusára kong az ürességtől, és itt nem a látogatók, hanem a lenyűgöző látvány hiányára gondolok. Ötlet volt bőven: paprika lóg a plafonról, és ha már paprika, bekerült két Szent-Györgyi Albert-szobor. Van csodazongora, Zsolnay-váza, fotók a falakon, amelyek többnyire vízparti közeget ábrázolnak, és van néhány információ a GMO-, vagyis génmódosítás-mentes magyar élelmiszerekről. Ám a rengeteg széttartó információ nem áll össze erős üzenetté.

A legjobb pavilonokban a közönség egy-egy nagyon leegyszerűsített szlogennel lesz gazdagabb: ezt tesszük mi a fenntarthatóságért, erről szól az országunk, mondják az arcunkba; és mi magunkkal visszük az információt. Ilyen többek között a chilei, a spanyol, az osztrák, a brit, a világhírű Foster + Partners iroda tervezte emirátusokbeli, a brazil, a lenyűgöző koreai vagy a realista vatikáni pavilon. Ezekből nem úgy jövünk ki, ahogy bementünk. Az Életkert azonban vajmi keveset tartogat az érdeklődőknek.

Pedig a vízzel – mondjuk a fürdőkultúrával – és a GMO-mentességgel nagyot lehetett volna dobni. Ezek erős üzenetet hordozhatnának, amely remekül rímel az expó mottójára. A magyar pavilon azonban ezt az üzenetet nem tudja látványossággá formálni. Az érdeklődők számára így hazánk megmarad egy értelmezhetetlen dizájnba rejtett üres konferenciateremnek. Kár érte.

 

mno.hu (Címlap: Egy látogató Szent-Györgyi Albert mellszobra mellett - Fotó: Antonio Calanni / MTI / AP)

Posted by SEJT on 2015. június 9.