Bevallom, kevés dolog dühít fel jobban, mint az, hogy némely ismerősöm Orbánt tehetséges politikusként jellemzi! - írja.

Engem viszont kevés dolog dühít fel jobban, mint az, ha valaki lebecsüli ellenfele (ellensége) teljesítményét!

A probléma ugyanis az, hogy miként definiáljuk a tehetséget?

Semmiképpen se morális, jó vagy rossz, esetleg közjónak megfelelés alapján.

A tehetség nem morális értékkategória!

Tehetségen a legközönségesebben azt a képességet kell érteni, hogy valaki meg tudja valósítani a célját, bármi legyen is az!

Mert kérem, Caravaggio, Villon, Fouché, Talleyrand, von Braun, Goebbels, Sztálin Vásárhelyi szerint tehetségtelen volt.

Elly Ney is, a kiváló zongoraművész, aki haláláig hű maradt a nácizmushoz. Leni Riefenstahl is, egy új filmes műfaj, a propagandafilm megteremtője és máig legnagyobb alakja. Aki előzőleg, Balázs Béla élettársaként szinte pénzfeldobással döntött, hogy Sztálint vagy Hitlert fogja szolgálni.

Nem tehtségtelen, csak szar emberek voltak!

De, térjünk vissza Orbánhoz!

E sehonnai vidéki tacskó, akit máig terjengő adomák szerint az MSZMP és a Belügyminisztérium emelt ki a semmiből, és bábáskodott pártja fölött, hogy megtévesztve az ifjúságot vonzó (ál-)alternatívát nyújtson a magát teljesen lejáratott KISZ helyett,

• kibújt a bábjából, lerázta mentorait,
  
• nagyobb testvére, az SZDSZ mellett bejutott és megkapaszkodott az új politikai játéktéren,
  
• majd fölzabálva szépen, sorban a jobboldalt, a Kisgazdáktól és a kereszténydemokratáktól az MDF-ig és a nyilasokig, beleértve a "konzervatív" értelmiségi köröket Sólyom Lászlótól Paczolay Péterig és a Professzorok Batthyány Köre nevű színtársulatig,
• sikerrel a baloladal nyakába varrta az általa fölfuttatott devizahitel-mizériát,
  
• lemészárolta a politikus Gyurcsányt, akinek tán jobb lett volna már 2009-ben szögre akasztania az ambícióit,
  
• sikerrel Gyurcsány nyakába varrta az általa szervezett puccskísérlet letörésének ódiumát,
  
• sikerrel Gyurcsány nyakába varrta a világgazdasági válságot, annak összes hazai következményeivel együtt,
  
• szarrá verte a baloldalt, fölszámolta a liberálisokat 2010-ben, annak ellenére, hogy első mimiszterelnöksége már kellően rávilágított, hogy kormányzás helyett csak lop és harácsol,
  
• se perc alatt felszámolta a Magyar Köztársaság demokratikus államberendezkedését, és folyamatosan építi ki a diktatúráját, miközben – kifosztva és gazdasági krachba taszítva az országot, meglopva annak kilencmillió állampolgárát (kezdve a magán-nyugdíjpénztárakon, ma tetőzve a mesterségesen magasan tartott infláción és energiaárakon) – az ország leggazdagabb embere lett, és
  
• mindezek ellenére ötven százalékon áll, úgyszólván töretlen a népszerűsége.

Hogyan érte el mindezt?

Aljas módszerekkel!

Plusz azzal a képességével, hogy – szemben politikai ellenfeleivel és (talán Vajda Mihályt leszámítva) az egész brossúraízű liberális értelmiségi körrel

• pontosan felmérte a magyar nép lelkiállapotát, elvárásait,
  
• jobbágymentalitását,
  
• írtózását a felelősség felvállalásától és a döntés szabadságától,
  
• igényét a gondoskodó államra,
  
• materiális és mentális felkészületlenségét a hazai liberálisok számára oly kedves neoliberális szabad versenyre,
  
• hajlamát, a gyűlölködésre és a bűnbakképzésre minden meghiúsult várakozása esetére,
  
• kisszerűségét, tudatlanságát, közönyét és érdektelenségét a közjó iránt.

Továbbá, mert – szintén szemben ellenfeleivel – 2006 után hajlandó volt izzadságos lábmunkával járni a védket, győzködni az egész országot, személyesen propagálni a nép fülének kedves mantráit a legeldugottabb faluban, három ember előtt is.

Miközben az akkori kormányerők kényelmesen elterpeszkedtek a Parlamentben, és maximum a Vörösmarty téren, vagy a tévé-stúdiókban szónokoltak.

Mindezt megtette, hallatlan energiával és erőbedobással, miközben ismeretlen eset volt eddig a világpolitikában, hogy egy egymás után két választást elvesztő párt elnöke a helyén marad.

Kártékony kalandor?

Az. Száz évre visszavetette ezt az országot a legsötétebb középkorba.

Szálasit leszámítva nála nagyobb kártevője nem volt ennek az országnak!

De, ez nem tehetség, vagy tehetségtelenség kérdése!

Egyszerűen az aljásságé!

Sajnos azt kell mondanom, hogy ebben a mezőnyben tehetségtelennek, talán az egy Horn és néhány szakember (Bokros, Surányi, Békesi) kivételével a baloldali és a liberális politikusok bizonyultak.

Még akkor is, ha a közjót próbálták szolgálni.

Elvesztegették a hatalmat, kiszolgáltatták az országot egy tehetséges kalandor kényének, kegyének, miközben minden józanul gondolkodó ember már legkésőbb Orbán első miniszterelnöksége idején pontosan látta, hogy mire készül,

2003-ban, a Medgyessy-puccs és a szennyes Wekler-ügy idején pedig azt is, hogy a baloldali-liberális koalíció a vesztébe rohan.

Csakhogy a figyelemeztetések süket fülekre találtak.

Ébredés helyett nem történt semmi!

Az MSZP tovább folytatta (és a mai napig folytatja) ocsmány belharcait, melynek során a párt bölényei Medgyessy megbuktatása után rögtön Gyurcsány fúrásába-faragásába fogtak,

Szanyitól Mesterházyn át Botkáig és Ujhelyiig pedig mindenkit elmartak/nak, aki változtatni akart volna/akarna a sír felé haladó politikájukon.

Az SZDSZ pedig, mely Kuncze vezérletével undorító módon vett részt Medgyessy megbuktatásában, ragaszkodva Csillag miniszterségéhez, akit aztán azonnal kirúgtak, mikor ürügyként már nem volt rá szükség, a párt egyes korifeusai nem kevés – a mai helyezttel persze össze nem mérhető – korrupciós, hirtelen meggazdagodási ügybe keveredtek.

Kuncze pedig sikeres HR-poltikájával elérte, hogy az utódlásáért – Kóka és Fodor személyében – két megélhetési alak versenyezhessen, akiknek liberalizmushoz annyi közük van, mint hajdúnak a harangöntéshez.

2009-ben pedig pánikszerűen elhagyták a süllyedő hajót!

(És, megjegyzem, soha egyetlen szóval nem ismerték el a felelősségüket a történtekért, a következményekért, nem kértek bocsánastot, nem követték meg a híveiket, az ország népét, hanem helyette ma is tanítják, amit művelni nem, illetve csak igen gyatrán votak képesek.)

Szóval azt azért látni kell, hogy Orbán Magyarországának alapköveit a baloldal és a liberálisok is segítettek összehordani, a liberális értelmiség pedig még ma se képes kimondani, hogy diktatúrában élünk!

Egy tehetséges kalandor diktatúrájában.

A kettő ugyanis nem zárja ki egymást.