A csomagtartóba pakoltam, amikor megláttam őket.

A bokrok közül másztak elő.

Mint két állat, anya és kölyke.

Egymás kezét szorítva lépkedtek a szeméttel teleszórt füves részen, az üzlet parkolójáig.

Négy éves lehetett a kisfiú. Göndör fürtű, kíváncsi szemű.

– Jó, hogy már nem kell fázni – nézett fel az anyjára.

Bámultam utánuk, feledve a megvásárolt holmit, a pakolászást.

Persze, nem most látok életemben először hajléktalant. Nem is századszor, nem is utoljára.

De ez egy kisgyerek volt. Ott él a bokrok között, talán valami eszkábált sátorban.

Eszik, ha van mit. Fázik, ha hideg van. Megtanul hazudni. Meg kell tanulnia, különben elveszik a szüleitől. Számára ez természetes.

Úgy él, mint egy kis állat.

Ha beteg, ha valamije fáj, akkor sír. Biztosan megsimogatja az anyja, mást nem tud tenni.

Felnő, mi pedig majd csodálkozunk: úgy viselkedik, mint egy állat.

Nem most találta fel valami gonosz boszorka a szegénységet, a nincstelenséget, a hajléktalanságot.

Volt régebben is, bizonyára lesz is.

Csak az nem mindegy, van-e belőle kiút? Aki akar, aki nagyon akar és tesz érte, tesz önmagáért, boldogulhat-e?

Nem hiszem. Most biztosan nem.

Szar hely lett ez az ország. Valahogy minden egyre rosszabb, egyre sivárabb.

Anyagilag is, de a társadalom is beteg.

A társadalom hajléktalan, nincstelen, jogfosztott, beteg és nincs gyógyszere, nincs pénze orvosra.

Ami a szörnyű: a társadalom nem is akar gyógyulni, még a betegségét sem akarja felismerni.

Mi más, ha nem betegség, a nyomor, az éhezés természetes jelenségként való elfogadása?

Szemrebbenés nélkül tűrtük, tűrjük, hogy ameddig naponta családok tucatjai szakadnak le és néznek szembe a kilátástalan semmivel, addig jól helyezkedő emberek egyik napról a másikra milliomosokká válhatnak?

Mennyivel különb Rogán Antal gyereke, mint ez a bokorból előmászó kisfiú?

Mennyivel jár több tisztelet és biztonság Orbán Viktor lányának, mint ennek a fiatal anyukának?

Mit tud Mészáros Lőrinc annyira, hogy néhány év alatt milliárdossá vált, miközben naponta vállalkozók, vállalkozások mennek csődbe?

Miért irthat ki egy politikus rokona komplett erdőt, miközben embereket büntetnek, vagy éppen csuknak börtönbe, mert hullott gallyat szedtek?

Hogyan lehet az, hogy ameddig egy átlag senkit megbírságol a NAV akár ezer forintnyi eltérés miatt, addig egy képviselő gond nélkül javítgathatja a vagyonnyilatkozatát?

Hogyan nem kéri a társadalom számon a politikusain, mit tettek az országgal?

Miért természetes, hogy a TEK csodaautókkal furikázik, miközben sok családnak nem autóra, buszjegyre sem telik?

Miért van az rendben, hogy iszonyatos pénzekért stadionok épülnek, de olcsó bérlakások nem?

Milliárdok mennek el csakafidesz és jobbanteljesít reklámokra, miközben egy kerekesszékes ember nem tud eljutni a metróhoz, nem tud feljutni egy buszra, vonatra, de még egy hivatalba sem mindig képes önállóan bemenni.

Ahogy az országot irányító rendszer (szándékosan nem írok politikát) rothadó csápjaival berángatja a mocsokba a társadalmat, mi úgy tesszük fel a kezünket.

Nem tiltakozunk, pláne nem harcolunk.

Ameddig még a szennylé fölé tudjuk tartani a fejünket, ameddig kapunk levegőt, addig nem érdekes.

Akkor sem, ha a másik ember, a társunk feje már a víz alatt van.

Akkor sem, ha az ország felének a feje a víz alatt van.

Teszünk rá, mert azok nem mi vagyunk.

Nem vesszük észre, hogy egymáshoz vagyunk láncolva.

Ha egy megfullad, mindenki megfullad. Lerántjuk egymást.

Aki most hisz a csodában, követi és védelmezi a rezsimet, az mire számít?

A felszínen úszó fekália nem fog varázsütésre virágzó szigetté változni, amelyre ő, a hívő felkapaszkodhat és biztonságban élhet.

A fekália fekália marad, fajsúlyánál fogva úszik, nem kiváltásága okán.

Az emberi élet nem négy évekből áll. Nem lehet újra és újra kezdeni, minden választás után.

A most csodát remélő, gyávaságból lapító, nemtörődömségből hallgató mire számít?

A gazdaság nem fog hirtelen szárnyra kapni, mert az szigorú szabályok szerint működik. Vagy nem működik.

Azt nem tudja felülírni semmi csodavárás.

Ha így marad minden, néhány hónap múlva csődbe mennek kórházak tucatjai.

Ha nem történik változás, a már elveszített félmillió társunkat másik félmillió fogja követni.

Azok mennek, akik mehetnek. A szakemberek, a nyelveket beszélők, képzettek, dolgozni akarók.

Azok, akikre itthon is nagy szükség lenne.

Mi lesz, ha a statisztikák mögül előbukkan a valóság?

Ki fog derülni, hiába szépek a mutatók, a valódi munkanélküliség iszonyúan magas.

Ki fogja eltartani az országot, ki fogja a mostani nyugdíjasok ellátását megtermelni?

Mert a külföldön dolgozók nem.

A munkanélküliek sem.

Miből lesz nyugdíja 10-20-30 év múlva a most munkanélkülieknek, a közmunkásoknak? Mennyi lesz az a nyugdíj? Elég az éhhalálhoz?

Két éven belül, de talán előbb, a most megvédünkviktor-t harsogók fűtetlen lakásban fognak éhezni.

Mert a hazugságból épült vár leomlik. Mindig.

Most még segítünk egymáson, ahogy tudunk. Gyűjtünk, adakozunk.

Mi lesz, ha már nem lesz mit adnunk?

Simicska szétosztja a vagyonát? Vagy Nyerges? Orbánék? Széles? Mészáros? A többi jótét lélek?

Mi fog történni egy-két-három év múlva, amikor elfogy a pénz, a türelem és csak a valóság marad?

A törlesztők az oroszoknak, az államadósság, az állami kézbe vett, majd lepusztított vállalatok, a kifosztott társadalom?

Akkor ki fog először felüvölteni, hogy elég volt?

Aki most nemleszünkgyarmat?

Mi lesz aztán? Megyünk az utcára? Követ gyűjtünk? Karókat rántunk ki a földből?

Lesznek sérültek? Talán halottak is?

Hová fognak állni az erőszakszervezetek?

A hatalmat fogják védeni, vagy az embereket?

Arra gondoltam, kellene egy varázspálca.

Egy suhintás és mostani urak a bokorban találnák magukat.

Mit szólna Orbán apuka, ha néznie kellene, hogy éhezik a gyereke?

Mit tenne Rogán apuka, ha nem a tetőterasz lenne a gondja, hanem az, hogy fázik a családja?

Mi történne, ha Zsiga Marcell csak álmodhatna 47 ezer forint havi jövedelemről?

Megértenék vajon, hogy mi a baj az országgal?

Megváltoznának?

Vagy már késő? Végleg elromlott bennük valami?

És a társadalom? Képes meggyógyulni?

Képesek vagyunk belátni, hogy nem egymást kell legyőznünk?

Fel tudjuk még fogni, hogy nem két ország van? Csak egy. Életünk is csak egy van.

Be tudjuk még látni, hogy nem uralkodnia kell az ország egyik felének a másikon, hanem közösen, együtt kell dolgoznunk és élnünk a nekünk jutó térben és időben?

Tudunk, akarunk változtatni, vagy csapkodunk tovább a pocsolyában, ameddig végleg alá nem merülünk?

kolozsvaros.com