h i r d e t é s

Van egy hiba, amit Gyurcsány Ferenc nem követne el, Mráz Ágoston Sámuel szerint

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Van egy hiba, amit Gyurcsány Ferenc nem követne el, Mráz Ágoston Sámuel szerint

2021. december 15. - 09:51

A Nézőpont Intézet vezetője szerint nem számít arra, hogy Gyurcsány Ferenc a háttérbe vonulna a jövő tavaszi választásig. A Demokratikus Koalíció elnöke ugyanis egy Facebook-posztban jelezte, hogy Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt kérésére távol tartja magát a kampánytól.

Gyurcsány Ferenc - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mráz Ágoston Sámuel meglátása szerint az ellenzéki szavazótábor legalább harmada-negyede a Demokratikus Koalícióval és Gyurcsány Ferenccel szimpatizál kimagaslóan, ezért a DK szempontjából hiba volna, ha eltűnne a névadójuk, fő mozgatórugójuk és elnökük, Gyurcsány Ferenc. A Nézőpont Intézet vezetője ezért nem is számít arra, hogy ezt a hibát elkövetné.

Azzal kapcsolatban, hogy nem helyettesíthetné-e Gyurcsány Ferencet mondjuk Molnár Csaba alelnök, esetleg Vadai Ágnes, akik szintén karizmatikus egyéniségei a Demokratikus Koalíciónak, Mráz Ágoston Sámuelnek Kornis Gyula piarista szerzetes és politikai filozófus egyik idézete jutott az eszébe, miszerint – a Gyurcsány-párt Gyurcsány Ferenc nélkül – olyan lenne, mint a rákleves rák nélkül.

Ezzel együtt úgy vélekedett, ha Gyurcsány Ferenc április közepéig „hibernált állapotba” is kerül, attól még téma lesz a személye. Egyrészt a Fidesz biztosan fog róla beszélni, másrészt a személyisége is szinte lehetetlenné teszi a láthatatlanságot.

Van az úgy, hogy ha valaki nem látható, akkor is beszélnek róla, mert tényezője a magyar politikának

– magyarázta a szakértő, aki Márki-Zay Péter elvárását, a nyilvánosság előtt zajló vitáját Gyurcsány Ferenccel egy feloldhatatlan gordiuszi csomónak érzi. Mint kiemelte, régóta közismert állítás, hogy a baloldal nem tud mit kezdeni Gyurcsány Ferenccel: ha szerepel, az a baj, de ha nem szerepel, akkor is tényezője marad a magyar belpolitikának.

Mráz Ágoston Sámuel ügyes kommunikációnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc kapitánynak nevezte egyik Facebook-bejegyzésében Márki-Zay Pétert, hiszen ezzel a megfogalmazással hivatalosan megkérdőjelezhetetlen a lojalitása az ellenzéki miniszterelnök-jelölt felé, bár lehet némi ironikus áthallása is a dolognak. A Nézőpont Intézet vezetője szerint helyesen, sokan úgy dekódolták, hogy ezzel valójában a felelősséget tolta át Márki-Zay Péter oldalára a DK elnöke, hiszen egy vereség esetén a kapitánynak kell – ahogyan a tengerészetből ismert –, elsőként magára vállalnia a felelősséget.

Mindeközben azt is hozzátette az említett Facebook-bejegyzésben Gyurcsány Ferenc, hogy ő maga nem fog kampányolni, de a Demokratikus Koalíció jelöltjeinek a kampányát igyekszik majd segíteni. Tehát a maga szempontjából nagyon logikusan tudja, hogy a 2022-es választásokon nemcsak az fog eldőlni, hogy kinél lesz a kormányrúd, hanem az is, hogy a mostani ellenzék táborán belül, akár kormányon, akár ellenzékben, mekkora a százalékos arány a pártjának – mutatott rá a szakértő. Ha pedig támogatnia kell Gyurcsány Ferencnek az előválasztáson győzedelmeskedett DK-s képviselőjelölteket, akkor így vagy úgy, de mégiscsak kampányolnia kell majd, kiállva a közönség elé – értetett egyet Mráz Ágoston Sámuel hozzátéve: „meg is fejtettük a nagy kérdőjelet, hogy valójában Gyurcsány Ferenc kampányolni fog”. (Infostart)