Vannak, akik továbbra is hiába várják Orbán levelét, de ami fontosabb, nem kapták még meg az Erzsébet-utalványokat
Több tízezer nyugdíjas még mindig nem kapta meg a tízezer forintnyi Erzsébet utalványt, amelyet karácsonyi ajándéknak szánt nekik a kormány - írja a Napi.hu.
Ők Orbán Viktor miniszterelnök levelére is hiába vártak eddig.
Lassan tíz nap telik el az új évből, ám 56 ezer nyugdíjas még mindig nem kapta meg a kormány karácsonyi ajándékát, a tízezer forint értékű Erzsébet utalványt - írta a Magyar Nemzet. Az év végi juttatást novemberben jelentették be és karácsonyra kellett volna megkapniuk az időseknek.
Először köztisztviselőkkel akarták kézbesíttetni az utalványokat, ám ez nagy felháborodást váltott ki, ezért maradt a posta, amelynek az anyagi juttatás mellett Orbán Viktor kormányfő levelét is el kell juttatnia az érintettekhez. Végül a 2,8 millió nyugdíjas többsége az év végéig megkapta mindkét papírt.
A napilap értesülése szerint a Magyar Posta január 15-e után próbálja meg újra kézbesíteni az Erzsébet utalványokat és Orbán levelét a közel 60 ezer nyugdíjasnak. Január végéig bárki jelezheti, hogy jogosult erre a juttatásra.