Jó hírt kapott Vlagyimir Putyin orosz elnök október 30-án, mielőtt landolt a repülőgépe Budapesten. Két év késéssel beleegyezett Dánia, hogy területi vizein a Gazprom teljesen kiépítse az Északi Áramlat-2 gázvezetéket. Ennek hatására a Moszkvai tőzsdén az orosz energetikai cégóriás részvényei tizenegy éve nem látott csúcsot értek el. Minthogy az orosz, a finn, a svéd és a német hatóságok már korábban kiadták az engedélyt, így a Balti-tenger medrében több mint kétezer kilométeren át húzódó második vezeték utolsó, 147 kilométeres szakasza is elkészülhet január végére, február elejére, amit eddig minden eszközzel meg akart akadályozni az ukrajnai vezetés is.

Így, miközben még biztonságosabbá válik Európa viszonylag olcsó gázellátása, az oroszokat immár semmi nem gátolja abban, hogy ne siessék el az év végén lejáró, az Ukrajna területén át történő tranzitszállítási szerződés megújítását. Kijev talán ezért is változtatott hirtelen a Délkelet-Ukrajnában eddig tanúsított magatartásán. Két hosszú hét – valójában persze csaknem hat év – elteltével, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) égisze alatt, végre megkezdődött a donyecki és luganszki felkelők, illetve az ukrán hadsereg egységeinek hátravonása. Ráadásul az ukrajnai szélsőséges nacionalista gárdákat szintén sikerült a frontvonaltól elparancsolni, holott még két-három napja is fogadkoztak: ahonnan kihátrál a hadsereg, oda ők vonulnak be, s folytatják a lövöldözést az orosz ajkú Donyec-medenceiekre, köztük a civilekre.

Orbán hívta Putyint Budapestre

És ha mindez Kijev szemszögéből nézve nem lenne elég, Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel kimondatták a magyar–orosz tárgyalások utáni sajtótájékoztatón, hogy Magyarország nem egyezik bele a NATO-nagykövetek Ukrajnával kapcsolatos olyan nyilatkozatába, amiben nem történik hivatkozás a Velencei Bizottság kisebbségi jogokkal kapcsolatos javaslataira. Orbán ezt azzal indokolta, hogy elfogadhatatlan a kárpátaljai magyarok jogi és politikai diszkriminációja, s hogy ezt nem az orosz–ukrán viszony részeként, hanem a magyar–ukrán kapcsolatok keretében kell értelmezni. Ám mindenki tudja, hogy ami a magyar kisebbségnek jó, az kedvező az orosz anyanyelvű ukrajnai lakosságnak is. Tehát Putyin a magyar kormányfővel üzente meg nemzettársainak, hogy Budapestről is gondol velük.

Mindehhez képest, amit a tárgyalások után a nyilvánosság orrára kötöttek, nem volt fontos annyira – de fogalmazzunk így: annyira a mindennapi kormányközi kapcsolatok része volt –, hogy az aláírási ceremóniát közvetítő Hír Tévé, illetve az ATV visszakapcsolt a stúdióba a protokolláris esemény alatt. Így a magyar néző, ha akarta sem tudta meg pontosan, milyen szerződések születtek ezen az október 30-ai, szerdai napon. Ehhez képest az orosz állami televízió Budapestről tudósító, lelkes riportere mindent előre összefoglalt az esti moszkvai fő híradóban, a szemerkélő esőben is varázslatos magyar főváros lüktető képeivel a háttérben. Ez ugyebár azt jelezte, hogy az előzetesen egyeztetett álláspont lényegi változtatás nélkül ment át a megbeszélésen.

Egyedül a tárgyalások helyszínével volt bajban a stáb. Míg Putyin eddigi, éves látogatásain a Parlament épületének pompás külső és belső termeiben gyönyörködhetett az orosz néző, ezúttal az eredetileg tényleg kolostornak épült miniszterelnöki hivatal puritán és szűk folyosóin, szobáiban alig találtak olyan helyet a kameráknak, ahonnan tisztességes felvételeket lehetett készíteni. Itt üt vissza a kormányfő nagyzolásából eredő, meggondolatlan és igencsak költséges hurcolkodás. De ha csak ennyi lenne a fiaskó!

Kezdjük talán azzal, hogy Vlagyimir Putyin első mondatában felhívta a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor meghívásának tett eleget. S hogy ezt még nyomatékosabbá tegye, ugyanezzel fejezte be szövegét: megköszönte a meghívást és a baráti, konstruktív hangvételt. Szeretném tehát figyelmeztetni Orbán Viktor híveit, akiknek soraiban jócskán vannak oroszgyűlölők, hogy gondolják végig, ki is manapság Magyarországon – amiként ők és politikai ellenlábasaik egyaránt fogalmaznak – a ruszkik legfőbb szálláscsinálója! Amúgy, mint a Bekiáltás olvasói tudják, magam azt vallom, hogy geopolitikai okok miatt az orosz tényezővel e térségben nem számolni, maga a katasztrófa, amint azt a történelem nem egyszer megmutatta. Moszkva indítékait pedig a kulturális-történelmi múltból levezetve érdemes értelmezni, nem pedig a maga teljességében soha, sehol meg nem valósult nyugati elvekből kiindulva. Kérem tehát, legalább a kormányt támogatókat, hogy ne szórják már rám emiatt a sarat!

Vesztésre állnak a nemzetállamok

Persze, ez mellékszál, de teljesen magánügynek azért nem mondanám. Viszont ha a fentieket áttekintem, akárhogy is forgatom, az ukrajnai ügyekben való színvallásra kényszerítéssel, és annak kimondásával, hogy Vlagyimir Putyin csak azért jött Budapestre, mert olyan szívélyesen hívta őt Orbán Viktor, a magyar kormányfő számára inkább kellemetlen volt ez a látogatás, mintsem örömteli. Ráadásul már-már kínos volt, hogy a korábban jóval nagyobb, bár a mélypont után ismét emelkedő  áruforgalom dollárban számított értékéről, egyes határidőkről eltérően nyilatkozott a két fél. A szűkszavú közlésekből továbbá kiderült, hogy lesz gáz a jövőben is, ráadásul a Török Áramlat vezetékből is, de éppen ezért elesünk majd némi tranzitdíjtól. Ez ugyebár üröm az örömben, vagy ha így jobban érthető: apró, keserű pirula a kvászban. 

Az orosz elnök a paksi erőmű két új blokkjáról mint faktumról beszélt, s jelezte, hogy a budapesti metrófejlesztésben szintén részt kívánnak venni. Ettől persze még bármi történhet, de a jelek szerint az orosz fél nem akarja újratárgyalni a paksi szerződést, pedig erről a látogatás előtt célzatosan adagolt hírek keringtek. Szó esett a folyami hajózásról, de nem hangzott el egy mondat sem a korábban beharangozott, az egyiptomi piacra szánt orosz-magyar vasúti járművek gyártásáról. Viszont beszéltek magyarországi pravoszláv templomok rendbetételéről, illetve a közel-keleti keresztény közösségek megsegítéséről. E tekintetben azonban Putyin nyomatékosan felhívta a figyelmet arra: Oroszország az iszlám vallási épületek helyreállításában is részt vesz Szíriában.

Ha mindezt egybevetem, akkor egészen nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány szerepe egyre kevésbé fontos Moszkva számára. Orbán Viktor jó szolgálatokat tett a Kremlnek, amikor annak egyfajta szószólójaként viselkedett Brüsszelben abban az időszakban, amikor Moszkva el volt szigetelve. Most azonban Oroszország nemzetközi politikai pozíciói erősödnek. Látványosan jelzi ezt a szíriai béketeremtésben való szerepvállalás az USA-val, Törökországgal, Iránnal együttműködve. De láthatóan egyre eredményesebb a nyugat-európai lobbitevékenység is, amit az egyes európai testületekben való teljes jogú tagság visszaállítására irányuló, sikeresnek látszó törekvések mellett Putyin és Macron kapcsolatának szorossá válása jelez, vagy éppen az, hogy Dánia végül beadta a derekát az Északi Áramlat-2 ügyében. Nem kizárt, hogy lassan az ukrajnai kérdés is legalább részleges nyugvópontra jut.

Mindez azonban eltörpül amellett, hogy az orosz piacra való betörést egyre türelmetlenebbül várják a nyugati befektetők. Ha ugyanis a szankciók miatt nem kapnak erre lehetőséget, akkor Kína mellett India és a szubszaharai Afrika milliárdosai foglalják el a helyüket abban a versengésben, amelynek célja immár nem is annyira egy-egy nemzetállam piacának meghódítása, hanem a transznacionális tőkésosztály elitjei közötti küzdelemben való sikeres helytállás a globális piacok uralásáért. E tekintetben a nyugatiak törekvései egybeesnek a putyini Oroszország hatalmas vagyonokat mozgató érdekcsoportjai és az ezeket Kínához hasonló módon koordináló–koordinálni akaró orosz állam érdekeivel. A transznacionális tőkés átalakulásból egyszerűen nem maradhatnak ki, ha csak nem akarják magukat teljesen kiszolgáltatni a rajtuk kívül szerveződő erőknek.

A tőke működtetésének olyan, nemzetállamok feletti módszereiről, eljárásairól van szó, amelyek egyes kutatók szerint máris gyökeresen átalakították a világgazdaságot, illetve a világ kormányzását. E nézet vallói úgy tartják, hogy megszűnt, legalábbis megszűnőben van, a kizsákmányolás eddigi Nyugat–Kelet, illetve Észak–Dél paradigmája, s ezzel együtt a nemzetállamokhoz való kötődése. Például az indai Tata Group olyan ikonikus nagyvállalatokat vásárolt fel korábbi gyarmatosítójától, mint például a Land Rover, a Jaguar, a Tetley Tea, a British Steal és a Tesco szupermarkatek. (V.ö.: William I. Robinson, Eszmélet, 112. szám, 23. oldal.) Itt épp csak jelezni tudom, hogy az Öböl-országok, a kínai, az indiai, sőt az afrikai stb. tőkés csoportok immár keresztül-kasul összefonódnak a nyugati óriás cégek tulajdonosaival. Ezek csupán eszközként használják a nemzeti kormányokat, amint az jól tanulmányozható azokon az adókedvezményeken, támogatásokon, jogszabály-módosításokon is, amelyekkel az Orbán-kormány szolgálja a német–japán–amerikai–kínai–indiai–orosz befektetők, kibogozhatatlanul egybefonódó érdekeit.

A rezsim alapjai rendülnek meg

Mindezt annak fényében érdemes átgondolni, hogy – a Putyin-látogatást kísérő hazai sajtóhisztéria ide vagy oda – az orbáni Magyarország egyre inkább súlytalanná, érdektelenné válik a Kreml szemszögéből is. A folyamatok egyszerűen más irányt vettek, ha úgy tetszik, másik szinten zajlanak. Csöppet sem csodálkoznék, ha jövőre megszakadna az orosz államfő látogatássorozata. Ezt legfeljebb orosz belpolitikai okok indokolhatnák, már ha egyáltalán. Magyarország legföljebb néhány olyan cég, illetve oligarcha miatt lehet érdekes, nem Moszkva és/vagy Washington és/vagy Peking stb. számára, hanem egyes orosz és/vagy nyugati, északi és/vagy keleti, déli tőkeerős csoport szemszögéből, amelyek ilyen-olyan okok miatt esetleg hasznosnak tartják, hogy farvizükön hozzájáruljanak valamely transznacionális erőközpont teljesítményéhez. Ezt jelzi Csányi Sándor külön találkozója Vlagyimir Putyinnal, ami az OTP oroszországi jelenlétével ugyanúgy magyarázható, mint esetleg azzal, hogy a magyar milliárdos család cégei is alkalmasnak látszanak az előző mondatban vázolt feladatra, lényegében a magyar kormány megkerülésével.

Ha úgy tetszik, az Orbán-rezsimnek a nemzeti burzsoáziára építeni akaró gazdasági programja azelőtt foszlik semmivé, hogy egyáltalán megvalósulhatott volna. Nagy kérdés, hogy érzékeli-e az idők változását Orbán Viktor és környezete? Ha másból nem, az orosz elnök mostani vizitjéből – ha csak nem zajlott olyan négyszemközti megbeszélés, amelyen Oroszországnak a NATO hátába történő beékelődéséről, s az ebben vállalt orbáni szerepről esett szó – rá kellene jönnie arra, hogy új konstellációkhoz kellene igazodnia. Más kérdés, hogy most már mit kezdhet ezzel a felismeréssel? Ugyanis miniszterelnökségének visszaélések tömegével terhes, csaknem egy évtizede alatt kiüresítette a parlamentarizmust, meggyengítette az állam intézményeit, a hatóságokat. A közvagyont érdemtelenül osztogatta támogatóinak, családtagjainak. Az emberek egymásra uszításával megrontotta a közérzetet annak érdekében, hogy hatalmát megtarthassa. Elzárta a szegényebb rétegek feltörekvői előtt az utakat. Olyan, családi szinten tervezhetetlen, körülményeket teremtett az oktatásban, az egészségügyben, a nyugdíjasok körében, amelyek miatt a legképességesebb tömegek hagyták el az országot. Ennek következtében egy teljesen átrendeződő világban – amelynek jelentősége még a magyar sajtó ingerküszöbét sem ütötte át – nincs kormánya mögött, és egy akár most alakulható más magyar kormány mögött sincs, életképes, boldog ország.

De nincs mögötte nemzetközi szervezet sem, amely adott esetben, az ország egészének érdekében fékezőleg hathatna a transznacionális érdekeket követő tőkecentrumokra. Nem kétséges, hogy például az Európai Unió egyike a tőkés konglomerátumokat képviselő szervezeteknek. Ugyanakkor látnunk kell, hogy kontrolláló, a túlkapásokat akadályozó szerepet is játszik ugyanezen szervezetek felhatalmazásával és hosszú távú, a viszonylagos társadalmi béke megőrzését is szem előtt tartó érdekeinek megfelelően. Ugyanúgy, mint a nem kormányzati – Magyarországon pontatlanul civilnek nevezett – szervezetek, vagy a társadalomtudományokkal foglalkozó, a szociális és más válságjelenségeket vizsgáló, s az ezek elhárítására javaslatokat tevő intézetek. Orbán azonban mindezek szerepét lebecsülte, ami megmutatkozott a CEU ellehetetlenítésében is, ezért ő maga, kormánya és egész országa itt áll most védtelenül, s a bajt jobb híján papos és népies beszédekkel fedi el.

Eközben azt kell tapasztalnia, hogy főleg a nagyvárosokban élőknek mindebből elegük lett. Bizonyára lesz még jócskán zavarkeltés Fidesz-oldalról az október 13-án megválasztott, ellenzéki vezetésű és többségű önkormányzati testületekben, de hirtelen azzal kellett szembesülnie, hogy például az újdonsült főpolgármester a nemzetközi küzdőtérre vitte ki a harcot, válaszként Orbánnak a választások előtti zsaroló megnyilatkozásaira. Karácsony Gergely egy lengyel újságban, a Gazeta Wyborczaban meghirdette a Szabad Városok tervét. A visegrádi országok – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – fővárosai ugyanis hasonló helyzetben vannak. Olyan városvezetők irányítják őket, akik – bár különböző mértékben – konfliktusban állnak az adott ország nemzeti konzervatív vagy populista kormányaival. Karácsony ezért azt szeretné, ha az EU fejlesztési pénzei – például az infrastruktúra javítására – közvetlenül Budapestre, Pozsonyba, Prágába, Varsóba érkeznének. A budapesti főpolgármester azt mondta, hogy erről már beszélt Frans Timmermans EU-alelnökkel – Orbán egyik ellenlábasával –, aki jóakaratúan viszonyult a felvetéshez.

Mindenesetre mindez, Putyinostul, Ukrajnástul, Európai Unióstul, Karácsony Gergelyestül egyszerre zúdul most Orbán Viktor miniszterelnök vállára egy olyan új világban, ahol minden elveszti eddigi érvényét, s amitől aztán az ország egésze kerül az eddigieknél is nagyobb bajba amiatt, hogy nem készültünk fel, nem készített fel az úgynevezett elitünk a változásokra. #

Forrás: BEKIÁLTÁS