h i r d e t é s

Megszólal a Sejk: Sakkfigurák vagyunk!

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszólal a Sejk: Sakkfigurák vagyunk!

2015. szeptember 16. - 10:17
0 komment

Szép dolog segíteni az elesetteken, támogatni a vándort, ha úton van, etetni a szegényt, mert minden ember megérdemli a szabadságot, a békét, a szeretetet.

A szemeket nyitva kell tartani! Mai világunk konfliktusokban érdekelt. A konfliktusokat pedig meg kell alkotni, hogy utána az abban résztvevő felek alkupozícióba kerüljenek és új egyensúlyi helyzetek jöjjenek létre. Aki a konfliktus résztvevője, elszenvedője, a migránsok, de mi magunk is, csupán eszközök vagyunk. A háttérjátékosok pedig dörzsölik kezüket, ha mi egymásban fedezzük fel a bajok igazi forrását.

Először is keresztény-iszlám értékekről pár szót. Ha egy az Isten, akkor ezek nem különbözhetnek és nem is különböznek. A bűn, szeretet, megbocsájtás fogalma ugyanaz. Ami eltér, az nem az Istentől eredő ige, hanem az emberhez kötődő interpretációból fakad. Mindenki magát tekinti élcsapatnak, kiválasztottnak, és aki nem ebbe a csapatba tartozik, azt megveti. Mindekét térfélre jellemző ez a felsőrendű gondolkodás. Ha a felek saját táborukon belül maradnak, akkor is jön az ember, aki az adott vallást tovább darabolja, szektákra, irányzatokra, ízekre szedi. Ezért aztán az emberek elidegenednek a tanításoktól és magukba fordulnak. Igazuk van. Aki békét akar, az már csak önmagában találja meg, hiszen manapság manipulált minden, ami gondolkodásunkat, hovatartozásunkat, kohézióinkat meghatározza. Nem az iszlámtól kell tartania Európának, hanem a muszlimoktól, akik az iszlám nevében a legaljasabb bűnöket elkövetik. Tetteiket ne próbálja senki sem a Korán alapján megítélni. Nem a keresztényi értékektől kell félnie a migránsoknak, hanem attól a kereszténységet álcának használó kirekesztő, felsőrendű gondolkodástól, mely eddig a világon a legtöbb embert kiirtotta. Ne feledjük a kontinensek felfedezéseit, missziókat, illetve az inkvizíciót. Lehet, ma a gyakorlat más, de a békés felszín sok előítéletet, megbélyegzést rejt. Mindkét gondolkodás mögött emberek, hatalom és politika áll, nem Isten! Meg kellene ismernünk egymást. Nem saját kereszténynek, vagy muszlimnak mondott csoportjaink bűneiből kellene ítéletet mondani egymás felett. Nem a törzsi, barbár, civilizálatlan, állatias tettekből kellene olyan következtetést levonni, amely utána évtizedekre megalapozza ellenségeskedésünket. A két embercsoport közti konfliktus gerjesztése, sokak érdeke.

USA érdeke egy vazallus Európa, aki beáll mögé egy orosz konfliktus megvívásában. Erre egy lebutított, megmentésre váró Európa sokkal jobb, mint egy erős, önmagát védeni tudó unió. Nem állítom, hogy mindezt az USA indította le. Ez így nem igaz. Az viszont igaz, hogy jelen helyzet fenntartása az USA-nak jó.

Izrael számára évtizedek óta napirenden van a palesztin kérdés. Ráadásul bejött a képbe Irán és szövetségesi rendszere. Izraelnek nem érdeke egy olyan EU, amely a palesztin államot elismeri, abban az irányban gesztusokat tesz. A fóbia, legyen az arab, vagy iszlám irányú, Izraelt segíti. Figyelem, nem a zsidókról szóltam, hanem Izrael állam érdekeiről!

Ha Törökország nyakunkra engedi a bevándorlókat, egész más tárgyalási pozícióba kerül az EU-val. Ráadásul ez egy olyan időszakban történik, amikor Erdogán hatalma erodálódott, sikereket kell produkálnia! A másik oldalon szemezget Aleppóval és Moszullal. A kurdokról, iszlám államról nem is beszélve.
Oroszország pozíciója mindenképpen erősödik akkor, ha Európa gyengül. Még Putyin is mosolyoghat a bajsza alatt, ha tárgyalási pozícióiban gyenge, de energiában szegény EU a szomszédja.

Az olajban gazdag Szaúd-Arábia alatt Irán megerősödésével recseg-ropog a trón. Európán belül ő akarja mecsetein keresztül a passzátszelet fújni.

Mindezt tetézi az iszlám állam közép ázsiai, ujgur, török nyelvű ezreinek átszállítási akciója. Az ISIS Szíria Törökországgal határos vidékeire telepített velük szimpatizáló családokat ezekből a régiókból, akik most a hadisikerek elmaradása után menekülőre fogták. És kik a többiek? Mit tudunk ezekről az erős fiatalemberekről? Semmit. Maguktól jönnek, vagy küldték őket? Milyen szűrés létezik? Semmilyen. Se egészségügyi, se biztonsági. Az elesetteken való segítség nem feledtetheti a veszélyek kiszűrését, akárhányan is jöjjenek!

A fentiekből nem azt akarom kihozni, hogy jelen szituációt előre kiszámított módon létrehozták, hanem azt, hogy jelen szituáció sokak érdekének kedvez, tehát nem számíthatunk a rövid távú megoldások megtalálására. Sőt! Ha robban a bomba, mert igen, efelől kétsége senkinek ne legyen, robbanni fog, akkor e mögé is mindenki oda fogja pakolni éppen azt a magyarázatot, amit érdekei éppen akkor diktálni fognak! A terror most oda döfte méregfullánkját, ahol Európának a legjobban fáj: a fennen hirdetett demokráciába és emberi jogokba. Egy dolog ezekkel élni és egy másik ezekkel visszaélni.

Akkor mire számíthatunk? Magunkra. Csak magunkra és arra, hogy ne a helytelen irányba utálkozzunk, ha már mindenképpen ellenséget akarunk keresni. Pellengérezzétek a nőket erőszakoló állatot, a fejlevágó barmot, de ne az iszlámot, mert a tettek az iszlámban is bűnök. Illessétek kritikával a képmutató, Jézusi megbocsájtást és felebaráti szeretetet hirdető kirekesztőket, akik a keresztényi értékek nevében elutasítják annak a kenyérnek a megosztását, mely nekünk, mindnyájunknak adatott. De tiszteljétek, védjétek a kereszténység tanításait. És még egy: tudjátok-e kinek eljövetelét várja az iszlám? Ki a mi messiásunk? Jézus. Jézus, aki segítette az elesetteket.

Üljünk le, egyeztessük értékeinket és adjuk mattot azoknak, akik velünk játszanak.  

 

Abdel Rahman Mihalffy Sejk Eu.Halal Fatwa Wien (Címlap: Forrás: orientalista.hu)

Mihálffy Balázs írásai a CIVILHETES-en

A sejk újra megszólal: Hitelesek-e Orbán kijelentései az Iszlámról?
Sejk véleménye: ez nem az Egri Csillagok!
A sejk Kecskeméten tartott előadást az Iszlámról
SZALAMU ALEIKUM – WA ALEIKUM ASSZALAM
Dr. Mihálffy Balázs (Abdel Rahman sejk) - Ki Ő?
Tanmese az elefántok jogállamáról és az egerekről
Mit is ír a Korán menekült ügyben?
A fal nem megoldás
Magyar sejk a teherani Khomeini megemlékezésen
A francia események margójára
IN MEMORIAM MORT