Rády Magdolna, az Y-GEN ügyvivője 2016. április 28-án, a Meg ne próbáld, Polt Péter! tüntetésen elhangzott beszéde
Azt kérték a fővárosi gimnazistától, ne mondja el az oktatás helyzetével is foglalkozó versét az ünnepségen - írja az MNO.hu.
Ritkán látni Bayer Zsoltnál rusnyább alakot szellemi értelemben, mert némi készpénz ellenében bárkiről, bármit megír.
Minden korábbinál kevesebb érdeklődőt mozdított meg a balos május 1-je az idén a Városligetben - írja a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor azt mondta a nol.hu tudósítójának, hogy „Azért kellet ezt megépíteni, mert a kommunisták felszedték a síneket”!
Az írás a kolozsvaros.com oldalon jelent meg H.A. tollából.
Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" – fogalmazott Pokorni Zoltán, a Fidesz politikusa Ajkán 2010-ben, hangsúlyozva, hogy "ezt kell nagyon világossá tenni".
Pogátsa Zoltán közgazdássz a hétköznapi offshore-lovagokról György Zsombor beszélgetett és az MNO.hu-n jelent meg.
Tegnap Orbán Viktor gázszerelő barátjával átadta, ma már üzemszerűen használják turistáskodnak az emberek. Használják?
Szombaton ünnepélyesen átadták, ma mégsem tud elindulni a kisvasút - írja a Bors.
Adózott-e Matolcsy a könyv bevétele után?
Kínába megyünk!
Veszélyben 386 000 ember sebészeti ellátása!
Nagy Iván Zsolt írása.
Kunetz Zsombor írása.
A Jáhn Ferenc Dél-Pesti Kórházban a a 40 ágyas sebészeti osztályra 386 000 potenciálisan, sürgősségi, sebészeti ellátásra szoruló személy jut!
Meghozta a gyümölcsét a több évtizede tartó "minőségi" televíziózás!
Mindenki viszi a szajrét, amihez hozzáfér, az országot talán csak a tatárok rabolták így végig mint a mostani kormány.
Az arca rezzenéstelen, de mi minden játszódhat le közben a fejében - írja a B1 Blog.
Bartus László: A nemlétező elit utánzói
Mármint egy földterületet, ahol meg lehet valósítani, a veszprémieknek az időközi választási kampányban beígért uszodát.
A Pécsi Tudományegyetem klinikájának intenzív osztályon dolgozó ápolónői megrázó nyílt levelet írtak a közösségi oldalukra.
Tagok legyünk vagy szabadok?
Nyíradony-Tasnádpusztán, Tasó László felségterületén épült fel egy magánkórház, vagy luxusszálló.
Sajátos stílusában nyilvánította ki véleményét az EP-képviselő.
Ahány erkély, annyi szokás.
Ez a mondat a héten egy cégek és civilek kapcsolatáról szóló beszélgetésen hangzott el, de hallható már egy ideje máshol is.
Orbán előterjesztése alapján kedden szavaznak a köztulajdon jellegmódosulás Alaptörvénybe emeléséről?
A Befektető-védelmi Alap (BEVA) ügyvezető igazgatójának, dr. Fekete-Győr Andrásnak címezve
A volt köztársasági elnök szerint a kormány nyomulós attitűdje nemcsak az oktatáspolitikában érhető tetten - írja a HVG.hu.
Rózsa Sándor élete nem volt sima történet a rablások tekintetében, mert neki nem volt sofőrje meg havi fix fizetése, kényelmes irodája és titkárnője, csak a nádas meg néhány ivó, meg szeretője szerte a pusztában.
Beszéljünk a szekszárdi sportcsarnokról!
Készül a Fidesz – Jobbik koalició?
A FIDESZ felvette a kesztyűt és visszavág a "kockásinges forradalom" hőseinek - írja a machpeter.blog.hu.
Dunkakeszin, egy népszavazáson elbukott a sportkomplexum építésének terve - írja a dunakeszi-hirhatar.hu.
Egy lopott cikk, amelyet még tudatosan és szándékosan el is torzított a (meg)szerző - írja a kolzsvaros.com oldalon Tamás Róbert.