h i r d e t é s

Vihar előtt

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Vihar előtt

2022. május 11. - 09:24

 

Tamás Gáspár Miklós posztfasizmusnak nevezi (nem minden alap nélkül, hiszen fasizmus már létezett), én azonban a találóbbnak érzett pre-fasizmus elnevezéssel írom le mindazt, mely átmeneti korunkat, a polgári demokrácia haldoklását és a fasizmusba torkolló jövőt jellemzi.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Hölgyeim és uraim! Sajnos megállapítható, hogy a felvilágosodás, az Enciklopédia, az angol és a francia forradalom vívmányai, túlélve önmagukat a végüket járják. Az új sötétség kora köszönt ránk.

Számtalan történelmi analógiát hívhatunk segítségül a jelenség leírására és az okok elemzésének érdekében.

A görög városállamok, majd utóképük, a köztársasági Róma demokráciájának felszámolását, a dekadenciába és kicsapongásba süllyedt császárkori Róma pusztulását, mely – rémisztő analógia – fél évezredes sötétségbe borította Európát.
A "kis pásztorok" mozgalmát, Savonarola Firenzéjét, a Weimari Köztársaság haldoklását, melyet Hitler uralma követett. Hgy mást ne említsek.

Ezekhez a visszazuhanásokhoz képest a Bourbon-restauráció gyenge kísérlet volt – törvényszerűen bukásra ítélve.

Pedig ez utóbbi kudarcából vezettük le a folyamatos haladás és előretartás tételét, azt, hogy a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni!

Dehogy nem lehet! Illetve, pontosabban a történelem nem írható le egyenes vonalú mozgásként, inkább körforgásszerű kavalkádként jellemezhető.

Az emberiség, mely a műszaki-tudományos életben elképesztő fejlődést produkál, a társadalmi felelősségvállalás- és tudat, meg a moralitás terén megmaradt a kőbalta koránál.
Ma is otromba, a gyengeelméjűséggel határos naivitással hisz a modern sámánoknak és önmenedzselő népvezéreknek, mióta szavazhat, szavaz arra, aki a legnagyobbat képes fapofával hazudni neki, mely metódus mára minden képzeletet felül- vagy inkább alulmúló színvonalra zuhant.

Anélkül, hogy megrengetné az ilyen Trumpokban, Netanjáhúkban, Orbánokban való hitet.

Mert hát, nézzük!

Amerika, mely már sosem lesz az, ami Trump előtt volt, ma éppen arra készül, hogy korlátozza a személyi szabadságjogokat, végső soron felszámolva a politikai jogokat és az alkotmányos államberendezkedést.

Abortusztilalomra készül, könyvtárosok és könyvkiadók pedig már a könyvek, tankönyvek betiltása ellen tüntetnek.
Abban az országban, ahol a véleménynyilvánítás szabadsága jegyében Hitler és a náci párt is szabadon dicsérhető.

És hiába védekezünk azzal, hogy ezeket a korlátozó intézkedéseket az amerikaiak többsége ellenzi! Ez nem látszik a republikánusok népszerűségi mutatóin.
(Akikre afro-amerikaiak és latinok is nagy számban szavaznak. Ki érti?)

Másfelől pedig annál rosszabb, ha csekély támogatottságú ügyeket is keresztül lehet vinni! Ez a demokrácia?

A britek éppen azon szorgoskodnak, hogy szétverjék az Egyesült Királyságot, háromszáz év után újra egymásnak feszítve skótokat és angolokat, főképp pedig észak-ír katolikusokat és protestánsokat.
A briteknél eddig nem tapasztalt ritka rövidlátó módon bedőltek két hataloméhes szélhámosnak (Johnson és Farage), és most élvezik a brexit összes hátrányát
Melynek a Nagypénteki Megállapodás is áldozatul fog esni, kiélezve az erőszakot Belfastban, és hátha sikerül belerángatni a konfliktusba Dublint is, mely köszönte, eddig virágzóan elvolt.

A brexit gazdasági hatásairól már ne is beszéljünk.

"Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle"!- nyilatkozza a londoni háziasszony.
Anyukám! Gondolkodni előre kell!

Franciaország népe sikeresen felszámolta a Vichy-kollaboránsoktól és gyarmati vágyálmoktól megszabadított V. Köztársaság politikai elitjét, de Gaulle és Mitterrand elnöki székéért másodszor is egy natúr populista és egy nyíltan neonáci mérkőzött, kemény meccset vívva. A választék.

Spanyolországban és Olaszországban ma Franco, illetve Mussolini nevével lehet (sikeresen) kampányolni.
Adolfo Suarez és Sandrino Pertini, meg Aldo Moro mintha sosem létezett volna.
(János Károly pedig, az új, demokratikus Spanyolország megteremtője és szimbóluma sikkasztási vádak elől menekült száműzetésbe!
Nem volt elég a tűpénz, vagy mi a rosseb?)

A kis Ausztria, a test nélkül maradt fej, mely attól a vágytól hajtva, hogy újra nagy és dicső ország része legyen, ha vezetője nem is lehet, nácibb volt a németeknél (és ma is a legantiszemitább ország Európában, hajszálra megelőzve az örök első lengyeleket és a magyarokat), húsz év alatt kétszer szavazta be a kormányba a neonáci FPÖ-t, melynek (pillanatnyi?) bukását csak vezetője, Strache okozta, akiről bebizonyosodott, hogy eladta a lelkét Putyinnak.
A konszolidált, ámbár titkos Orbán-csodáló Kurz pedig korrupciós okokból húzott el a Szilícium-völgybe, és keresi magát gennyesre
A gazdaságnak nincs szaglása.

Skandinávia és Észak-Nyugat-Európa országaiban kivétel nélkül mindenütt élnek és virulnak a neonáci pártok, és nem csak a peremre szorultak támogatják őket.
Mi a fasz bajuk van ezeknek a finneknek, svédeknek, dánoknak, hollandoknak a világgal?
Ha jobban és szabadabban akarnak élni, jöjjenek Salgótarjánba, Kazincbarcikára, Munkácsra, a cárok országába, éljenek ott, és akkor megtanulják, hol lakik az Úristen, és megtanulhatják értékelni, hogy milyen baromi szerencséjük volt, hogy a világnak amarra a tájékára születtek!

Németországban a Bundestagban és számos Bundesratban ott ülnek a neonáci képviselők – és ez a kutyát se zavarja.

Magyarországon és Lengyelországban tombol a sötétség, önként vették ezeréves jobbágymentalitással, illetve bigottságukban a nyakukba a nemzetromboló diktátor jármát.

Izraelben (Izraelben!), Ben Gúrión, Golda Meir, Jichák Rabin és Simon Peresz örökségét eltékozolva, szemen köpve magukat és a múltat, nem hivatalosan léteznek első-, másod- és harmadosztályú zsidók, hivatalosan első- és másodosztályú állampolgárok. Akiknek (utóbbiaknak) még a családegyesítését is törvény tiltja.
A legnépszerűbb pedig változatlanul, a tények által megingathatatlanul, a politikai- és közbűntények elkövetésében vétkes Netanjáhú.

Úgy tűnik, a múló idővel, az érintett generációk kihalásával a Nyugat elfelejtette a nácizmus és a világháború, általában a háború szörnyűségeit. Algéria, Vietnam, Chile, az afrikai háborúk messze voltak, ahogy a Balkán-háború és – meglepő módon – az ukrán háború is. Csakúgy, mint Putyin és Lukasenko.
A diktatúra, az valami orosz dolog, nálunk az ilyesmi nem történhet meg!
Így vélekedtek a német és a magyar zsidók is. Az eredmény közismert!

A hagyományos politikai elit pedig elkopott, elsorvadt, az általános igénytelenség és színvonalesés őket se kímélte.

(Egy Sarkozy, mint köztársasági elnök – ez valami vicc? Mellesleg a franciáknak nincs szerencséjük a magyarjaikkal. Először a Dreyfuss-ügy igazi bűnelkövetője, egy Esterházy, most ez a nyomorult!)

A gazdasági csoda kifulladt, és az emberek nem ismerik föl, hogy az ismétlődő válságok jelensége a kapitalizmus törvényszerűsége, nem feltétlenül csak (ámbár jelentős mértékben) a kormányok tehetetlensége, meg a tőke szűklátókörű profitéhsége okozza.

És ott az unalom! Történjen végre valami! Bármi, ami más!

Hát, megkapjuk! Ahogy Asimov és Ray Bradbury megjósolta!
Hiába na! Az írók pontosabban megsejtik a jövőt, mint a hivatásos elemzők és politikusok! És pláne jobban, mint a tömeg! Főként pedig jobban, mint Francis Fukuyama!

Vihar előtt a természet elnémul. Halljátok meg, hallgassátok a csendet, emberek!

Amíg lehet.

Címkék: 

 

Kommentek

h i r d e t é s