h i r d e t é s

Visszaállítanák a turulmadaras emlékoszlopot és Jelínek mellszobrát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Visszaállítanák a turulmadaras emlékoszlopot és Jelínek mellszobrát

2019. július 19. - 10:18

2017-ben már tárgyalt a testület a társulás kérelméről, de már akkor sem tartották elfogadhatónak a két szobor újbóli leleplezését. - írja az ujszo.com.

Forrás: ujszo.com

A Háromhidak Polgári Társulás a Sokol-székház melletti parkban turulmadaras emlékoszlopot, a szomszédságába Jiří Jelínek cseh őrnagy mellszobrát helyezte volna el. Tavaly ősszel mindkét helyre jelképes emléktáblát tettek ki. František Daniel a Háromhidak Polgári Társulás elnöke a legutóbbi önkormányzati ülésen rövid prezentációban mutatta be terveiket.

Nyolc éve tervezi a társulás a szoborállítást és két éve döntötték el, hogy Jelínek őrnagy mellszobra is a helyére kerülhetne. Sem a városi tanács, sem a testület nem támogatta a társulás terveit. Gabriel Závodský, a városi hivatal jogi osztályának vezetője, az anyag beterjesztője elmondta, a vagyonjogi bizottság nem hozott döntést ez ügyben, a területrendezési bizottság nem támogatta a Háromhidak Polgári Társulás azzal kapcsolatos kérelmét, hogy városi telken álljanak a szobrok.

A társulás kérelmét elutasította a testület, az elképzelést csak a képviselők 22,7 százaléka támogatta. A Szent Anna kápolna mögött állt egykor egy barokk talapzaton, egy dór oszlop tetején a turulmadár, az emlékművet 1914-ben közadakozásból emelték a szabadságharcban elesettek tiszteletére, majd 1919 után ledöntötték. A lakosok kérésére 1933-ban az oszlopot újra visszaállították, és 1939-ben egy vasból öntött turul került az oszlopra. Jelínek őrnagy története az 1919-es eseményekhez, főtéri lövöldözéshez kapcsolódik, amikor elfoglalta Érsekújvárt a Magyar Vörös Hadsereg és a csehek ellentámadásában Érsekújvár elesett.

Jiří Jelínek őrnagy mellszobra a Sokol székház sarkán állt, 1938-ban távolították el. Ekkor döntötték le az érsekújvári Kossuth- és Czuczor-szobrot is. František Daniel elmondta, sírkövet állítanának az érsekújvári főtéri lövöldözések áldozatainak, hangsúlyozta, hogy magyar és szlovák áldozatok is voltak.

Szándékukat a cseh honvédelmi minisztérium és a szlovák belügyminisztérium egy memorandumban támogatta, és a cseh honvédelmi tárca 270 ezer cseh koronát ajánlott fel erre a célra. Nyitra megye önkormányzata még 2017-ben döntött úgy, hogy 1700 euróval támogatja a sírkő elkészítését. František Daniel elmondta, nem kizárt, hogy a polgári társulás végül fizetett helyet bérel a köztemetőben, és oda helyezi ki a sírkövet a főtéri lövöldözés érsekújvári áldozatainak emlékére.

A város vezetése szerint sokat vitatott történelmi időszakokról van szó. Jóval átfogóbb történelmi tanulmányokra, illetve elemzésekre volna szükség, és csak ezt követően szabadna dönteni arról, milyen emlékműveket helyezzenek ki a városban.

ujszo.com