1958. november 15.
Hivatalos személyek gyülekeztek a “Gyűjtő” Kisfogház földszintjén a kora reggeli órákban. – Mátyás Miklós hadbíró őrnagy, az első fokon eljárt Budapesti Katonai Bíróság elnöke, a katonai ügyész századosi rangban, egy büntetés-végrehajtási tiszt, aki a jegyzőkönyvet írta, két orvos (dr. Kelemen Endre, dr. Szabó Ernő) és az ítélet-végrehajtók.
7 óra 35 perckor Magyar János honvédon hajtották végre a halálos ítéletet, majd 7 óra 37 perckor Kálmán Dezső őrvezetőt adták át a hóhéroknak – őket a távollétében halálra ítélt Molnár Géza őrvezetővel együtt azzal vádolták, hogy a nemzetőröktől átvett (a foglyul ejtett parlamentert Maléter Pál honvédelmi minisztert őrző) ÁVH-tisztet agyonlőtték.
7 óra 39 perckor Kicska János főhadnagyot akasztották fel – a szovjet menetoszlopra tüzelő négy könnyű légvédelmi ágyús üteg parancsnokát, ezután 7 óra 41 perckor Rémiás Pál hadnagyot avatta mártírrá a hóhér – ő a Soroksári út felé tüzelő két közepes légvédelmi üteg parancsnoka volt.
8 óra 17 perckor tették nyakára a kötelet Szabó Pál őrnagynak, az 51. Légvédelmi tüzérosztály parancsnokának, annak, aki kijelölte a jutadombi körlet tüzelőállásait (és akit a kivégzéséig egy cellában tartottak Puchert János tüzérrel, mert a kivégzésükre várók zárkáiban már nem maradt hely).
8 óra 19 perckor Szendi Dezső alezredesen hajtották végre az ítéletet – végül Mecséri János ezredes, hadosztályparancsnok, a parlamenti őrség parancsnoka halt hősi halált 8 óra 21 perckor, neki végig kellett néznie katonái haláltusáját is.

Szenteste napján

Az első- és másodfokon halálra ítélt három katona – Dobrossi Lajos tizedes, Paska Elemér tizedes és Puchert János honvéd – még több mint egy hónapig várt sorsuk beteljesedésére. Az Elnöki Tanács 1958. december 15-én keltezett határozatát közvetlenül karácsony előtt (a Szenteste napján) ismertették velük. December 24-én délelőtt a zárkájából kiszólított, mindenre felkészült halálraítéltet két őr megragadta a hóna alatt – mintha az bitófához vinnék – de akkor és ott, egy szintén elítéltek számára fenntartott cellát irodává átalakított helyen, katonai bizottság elé állították. - A sorsukra várók idegeit a végsőkig feszítve egyeztették személyi adataikat, majd ezt követően felolvasták az Elnöki Tanács határozatát, melyben a halálos ítéletet kegyelemből életfogytig tartó börtönbüntetésre enyhítették…

Volt rabtársam, Puchert János, október közepén írott egyik levelében megemlítette, hogy a “hálás utókor” már ott tart, miszerint az éppen kormányzó központi hatalom vagy egy-egy képviselője írja át (olykor négyévenként) a történelmet… ha ugyan egyáltalán megemlékeznek egy-egy eseményről. Soroksár, Budapest XXIII. kerülete helytörténetében ugyanis egyetlen sorban sem említették meg az e helyen folytatott honvédő harcokat, emlékművet is csak a harmadik évezred elején emeltek a mártír katonák tiszteletére.

Régebben a még életben lévő Juta-dombi harcosokat, annak a katonai egységnek a tagjait, akik egyetlen honvédelmi alakulatként sikeresen szálltak szembe a Budapest ellen felvonuló szovjet- és ÁVH-egységekkel még meghívták az október 23-án megrendezésre került ünnepségekre. – A “fülkeforradalom” után ez szokás is megváltozott. – Előbb, a mártírok neveinek felolvasásánál, Mecséri János ezredes, Szabó Pál őrnagy és Szendi Dezső alezredes neveit nem olvasták fel – mert, ahogyan azt az illetékesek közölték – “méltatlanok arra, hogy nevük elhangozzék a megemlékezésen”… a következő évben a még életben lévő szabadságharcosok, Dobrossi Lajos és Puchert János, már meghívót sem kaptak a soroksári ütközet helyén rendezett megemlékezésre.

"Ne foglalkozzunk többé a múlttal..." (?)

“Kedves Tamás… – írta levelét Puchert János – A ’fülkeforradalom’ óta már meghívót sem kapok, arról is csak hallomásból értesültem, hogy három nevet töröltek az eddig megszokott felsorolásból. De én azért elmentem Soroksárra – és szembesülhettem a gyalázattal, azzal, hogy a parancsnokaink neveit meg sem említették. Az ünnepi beszédet mondó HM államtitkárral Simicskó Istvánnal közöltem, hogy itt gazemberség történt – mire ő azt válaszolta, hogy nem ők állították össze a névsort, hanem a TIB (Történelmi Igazságtétel Bizottság) elnöksége. Regéczy-Nagy László már úgy magyarázkodott, hogy a megemlékezésen betegsége miatt ott sem volt… Legutóbb pedig már úgy oldották meg a problémát, hogy a még életben lévő szabadságharcosoknak sem küldtek meghívót és nem volt névsorolvasás. Az sem kizárt, hogy jövőre már a megemlékezésről is elfeledkeznek.”

Az “1956 Didergő Lángjai” cikksorozatot illetve könyvet ismerő olvasók előtt már nem titok: Regéczy-Nagy László volt az a politikus, aki állami kitüntetésre terjesztette fel a „radikális nacionalista” Porubszky Istvánt, a hírhedt “Potyka bácsit – a szélsőjobboldali Magyar Gárda emblematikus figuráját, Ekrem Kemál Györgyöt, a Hungarista Mozgalom néhai alelnökét és engem is hasonló kitüntetésre ajánlott, azzal a kikötéssel, hogy ne írjak többé az 1956-os eseményekről és azokról az évekről, melyeket a politikai elítéltek fegyházában töltöttem. –“Legyen végre béke, nyugalom és összefogás, ne foglalkozzunk folyton a múlttal…” – ajánlotta a TIB elnöke, az SZDSZ országgyűlési képviselője, az utolsó személyes találkozásunk alkalmával.

©Kollár Erzsébet, 2018.
Egy epizód Szemenyei-Kiss Tamás: 1956 didergő lángjai c. könyvéből
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Olvasóterem
A fényképen: Puchert János tüzér, Dobrossi Lajos, Malinyin és Maléter, stb