Zsákutca lehet az állami fogyatékos intézmények kitagolása
Nemzetközi egyezmények, no meg az emberhez méltatlan állapotok miatt két éve gőzerővel megindult a hazai nagy szociális bentlakásos otthonok kisebb lakásotthonokba való kitagolása. Kérdés, hogy ez által jobb lesz-e a gondozottaknak? A Hetek cikke.
Forrás: MTI/Ujvári Sándor
Az 50 fősnél nagyobb hazai fogyatékos, pszichiátriai, illetve szenvedélybetegeket ellátó intézmények úgynevezett kitagolását egy 2006-os ENSZ egyezmény nyomán a szociális törvény is előírja, 2036-os határidővel. Az uniós támogatásból megvalósuló, lakásotthonokba történő költöztetés több lépcsőben zajlik: tavalyelőtt 600 fő, 2019 év végéig további 2500 fő, 2023-ig összesen 10 ezer fő kiköltöztetését vállalta a kormány, s a teljes programra 77 milliárd forint áll rendelkezésre. Mint azt 2017-ben a szakállamtitkár megígérte, ezt a folyamatot nem „rideg integrációként", hanem az érintettek felkészítésével és a folyamat szakmai felügyeletével képzelik el.
A nagy bentlakásos intézmények széttagolását számos ombudsmani vizsgálat is indokolta, melyek megállapították, hogy ezekben az intézményekben olyan alacsony színvonalúak a tárgyi és személyi feltételek, hogy a jelenlegi formájukban nem képesek arra, hogy elvárható szolgáltatást nyújtsanak – legalábbis a mindenkit megillető emberi méltósághoz való jognak megfelelően. Óriási mértékű a szakmabeliek elvándorlása és nincs utánpótlásuk – a szociális szakma presztízse a mélyponton van.
Ezt erősítette meg a Heteknek nemrég több olyan szakember is, akik évtizedek óta fogyatékosok, illetve pszichiátriai betegek bentlakásos otthonaiban dolgoznak.
Mióta 2013-ban ezek a szociális intézmények önkormányzati kézből állami fenntartásba kerültek, anyagi és szakmai önállóságuk megszűnt, még több szakember hagyta el a pályát, az ellátás tárgyi és szakmai feltételei tovább romlottak.
A megkérdezettek szerint az állami szociális rendszerben ma erős központi irányítás és kontroll érvényesül, nem lehet kifelé semmilyen problémát kommunikálni, miközben „mind az intézményrendszer állami fenntartásba vételéről, mind a 2014 után kapkodva bevezetett intézmény-kitagolásról első ránézésre tudni lehetett, hogy így aligha fog működni".
„Csőd az állami fogyatékos és pszichiátriai intézetek kitagolása. A rendelkezésre álló 77 milliárd forint a 10 ezer férőhely felének a megteremtésére sem elég. Az is kérdés, hogy miből fogjuk a lakásotthon-rendszert fenntartani, ami nagyságrendekkel több szakembert és magasabb rezsiköltséget jelent, mint az eddigi intézményrendszer, ami pont a fenntarthatóság okán került válságba" – fejtegette az egyik szakértő, megjegyezve, hogy a lakásotthon a szakellátás legideálisabb, ugyanakkor legdrágább formája.
Hozzátette: ingatlant szerezni azért sem könnyű, mert a fejlettebb régiókban igen magasak az árak, így nemegyszer maradnak a szegregált vagy épp a kihalófélben lévő zsáktelepülések, ahová mentőötletként 450 idős lakos mellé befogadnak 36 fogyatékost is. „Ez annyira faramuci dolog, mert azt mondjuk, hogy integráljuk ezeket a szegény fogyatékosokat az »ép« és aktív világba, amely köszöni, nem kér belőlük" – tette hozzá a szakember, aki a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy a foglalkoztatás biztosítása nélkül nem szabadna kiköltöztetni az érintetteket.
Az egyházi, alapítványi, illetve nonprofit szociális intézmények – kisebb rendszerek lévén – átláthatóbbak, nagyobb a mozgásterük, jobb kondíciók között működnek és a kitagolás terén is többnyire előrébb tartanak, mint a nehezen vegetáló államiak, amelyek túlterheltek, alulfinanszírozottak, és fő menekülési útvonaluk az egyházi fenntartásba kerülés maradt.
