A kilencvenes évek elején egy kutatás során Thomas Wehr pszichiáter egy hónapig napi 14 órán át sötétségben tartotta kísérleti alanyait. A negyedik hétre a résztvevők nagyon jellegzetes alvási ritmust vettek fel: négy órát aludtak, majd egy-két órára felébredtek, aztán újabb négy órára visszaaludtak.

Roger Ekirch amerikai történész emberi alvási szokásokkal kapcsolatos kutatása alapján ez egyáltalán nem meglepő. A kutató eredményei ugyanis arról tanúskodnak, hogy eleink egészen a 17. századig „két műszakban” aludtak. A szakértő naplókat, bírósági iratokat, orvosi könyveket és szépirodalmi műveket is vizsgált. A források alapján az alvás első szakasza nagyjából két órával szürkület után kezdődött, ezt az éjszaka közepén egy-két órás ébrenlét követte, majd újabb alvási szakasz következett.

Az alvás ezen szokásáról rengeteg forrás tanúskodik, és emlegetésének módja is arról árulkodik, hogy az általánosan elterjedt volt. Érdekes az is, hogy az éjjeli fennlét alatt kifejezetten aktívak voltak az emberek: egyesek még szomszédaikat is meglátogatták. Ugyanakkor sokan voltak olyanok is, akik ágyban maradtak, és olvastak, írtak vagy imádkoztak. A 15. századi imakönyvekben külön imákat találni a két alvási szakasz közötti időszakra. Egy 16. századi egészségügyi könyv pedig azt ajánlja a házastársaknak, hogy ne a fárasztó napi munka után, hanem az első alvást követően éljenek nemi életet, mert így nagyobb az esély a fogantatásra.

A források alapján az első és a második alvás szokása a 17. század végén kezdett eltűnni. Először Észak-Európa városainak tehetősebb lakói tértek át a megszakítatlan alvásra, majd az új szokás a 20. század elejére az egész nyugati társadalomban elterjedt. Ekirch szerint a szakaszos alvás eltűnése mögött az állt, hogy a világítás fejlődésével és a kávéházi élet felpezsdülésével az éjszaka is aktív napszakká válhatott, így viszont egyre kevesebb idő jutott az alvásra.

A 17. századig az éjszaka veszélyes időszaknak számított, mondja Craig Koslofsky történész is. Az utcákat bűnözők, prostituáltak és részegek lepték el. És még a leggazdagabbak is, akik megengedhették volna maguknak, hogy gyertyával világítsanak, inkább másra költötték vagyonukat. Egyáltalán nem volt presztízse és társadalmi megbecsültsége az éjszakai ébrenlétnek.

Ez a reformáció és az ellenreformáció ideje alatt aztán némileg megváltozott, mivel a protestánsok és a katolikusok is titkos istentiszteleteket tartottak éjjelente. Lassan tehát a tisztességes emberek is megjelentek az éjszakai utcákon, ami a társadalmi életre is hatni kezdett. Először csak a leggazdagabbak kezdtek késő este és éjjel összejárni, majd az alacsonyabb osztályok is magukévá tették a szokást.

1667-ben Párizs volt a világ első városa, ahol közvilágítást szereltek fel: üvegbúrával fedett viaszgyertyákkal világították meg az utcákat. Még ebben az évben Lille is lámpákat kapott, majd két év múlva Amszterdamban is megjelent a közvilágítás, immár jóval praktikusabb olajlámpák formájában. Az évszázad végére több mint 50 európai nagyvárosban égtek éjszaka utcai fények, és az éjszakai élet egyre divatosabbá vált, az alvást pedig egyre inkább időpocsékolásnak kezdték tekinteni.

A 18. századtól az emberek számára egyre fontosabbá vált az idő és a hatékonyság, amit az ipari forradalmak tovább fokoztak. Egy 1829-es orvosi könyv például már egyenesen arra biztatja a szülőket, hogy szoktassák le gyermekeiket a szakaszos alvásról, mert az túl sok időt rabol el.

Mostanra a világ nagy része körülbelül nyolc órát igyekszik egyben aludni éjszaka, ami azonban több kutató szerint sem feltétlenül ideális. Lehetséges ugyanis, hogy az emberi szervezet számára jobb a szakaszos alvás. Amit az is alátámaszthat, hogy az álmatlanság egyik gyakori formája, amikor az ember az éjszaka közepén felriad, és nem tud visszaaludni, a 19. századi forrásokban bukkan fel először, amikor a szakaszos alvás eltűnőben volt.

Fajunk történetének nagy részében egyáltalán nem úgy aludtunk, ahogy ma, és az éjjeli felriadás vélhetően az emberi szervezet működésének természetes része. Mióta azonban elterjedt az a nézet, hogy a megszakítatlan alvás jobb számunkra, ha felébredünk az éjjel, idegesek leszünk, ami megnehezíti a visszaalvást. Pedig lehet, hogy jobban járnánk, ha elfogadnánk elődeink alvási szokásait, és amikor, felébredünk egy-két órát elmélkednénk álmainkon vagy olvasnánk, mondja Ekirch, aki szerint a két alvásszakasz közti nyugodt ébrenlétnek fontos szerepe volt abban, hogy őseink nálunk jobban dolgozták fel a mindennapok feszültségeit. (m5tv.hu)