80 nap időhúzás után megtagadták Ujhelyitől, hogy megismerje a kormány népegészségügyi programjait
Agyrémnek nevezte Ujhelyi István, hogy a kormány megtagadta tőle azoknak a programoknak a megismerését, amelyek többek között a rákellenes vagy épp a gyermekegészségügy javítását szolgáló intézkedéseket tartalmazzák – erről az MSZP európai parlamenti képviselője számolt be szombati online sajtótájékoztatóján.
Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a kormány által még 2018-ban elfogadott öt nemzeti egészségügyi program (rákellenes-, keringési-, mozgásszervi-, mentális egészségügyi-, gyermekegészségügyi-) megismerése elengedhetetlenül fontos lenne az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként végzett munkájához. A politikus hozzátette, hogy az Európai Egészségügyi Unió programjának egyik kezdeményezőjeként és az uniós egészségügyi büdzsé megnövelésének egyik élharcosaként ráadásul épp olyan szakpolitikai programokat szorgalmaz, amelyek kormányzati ciklusokon átívelő módon segítik a magyar ellátórendszer minőségének, az ágazatban dolgozók munkakörülményeinek és a betegbiztonságnak a növelését.
A közösségi oldalon közvetített sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a kormány nem először titkolózik: csak az ellenzék nyomására hozták nyilvánosságra korábban az oltási tervet, vagy az eszközbeszerzések tételes költségeit is, de a járványkezelés bizonyos dokumentumait a mai napig visszatartja a kormányzat. A politikus hangsúlyozta, hogy azért kérte ki még tavasszal az említett nemzeti egészségügyi programokat a kormánytól, mert azt gondolta, hogy – miután a Fidesz EP-képviselői is megszavazták Brüsszelben a nevéhez is köthető Európai Egészségügyi Unió programot – legalább ezen a területen lehetséges a szakmai alapú együttműködés.
„EHHEZ KÉPEST A SZOKÁSOS, PÖKHENDI, IDŐHÚZÓ VÁLASZT KAPTAM ELSŐRE: MONDVÁN A SZAKTÁRCA 45 NAPOS HALADÉKOT KÉR A VÁLASZADÁSRA, MERT MOST VESZÉLYEZTETNÉ A JÁRVÁNYKEZELÉS KÖZFELADATAINAK ELLÁTÁSÁT.
Türelmesen vártam – mondta Ujhelyi -, közben meghirdette a kikért nemzeti mentálhigiénés egészségügyi programhoz szorosan kapcsolódó, nyolcpontos javaslatcsomagot. Összesen több mint nyolcvan nap telt el mire a végső válasz megérkezett a kormánytól, amelyben arra hivatkoztak, hogy a kért programok a 2021-2027-es európai uniós programozási időszak egészségügyi fejlesztéseinek tervezését szolgálják, ezért azok megismerését megtagadják tőlem” – ismertette a kormányzati választ Ujhelyi István.
Az EP képviselő hangsúlyozta: meglehetősen ellentmondásos, hogy egy uniós képviselőtől épp az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos döntésekre hivatkozva tagadják meg közérdekű dokumentumok megismerését. Ujhelyi azt mondta, hogy az egészségügy fejlesztése nem lehet „pártpolitikai játék”, hiszen az minden magyar számára alapvető fontosságú, ezért „pökhendi, ficsúr magatartás” helyett inkább szakmai egyeztetésekre és együttműködésre van szükség. (fuhu.hu)