Most, hogy miniszterelnöki szinten nyert polgárjogot a tréfás-szellemes buzizás a parlamentben – nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni, mondta Orbán Viktor a Jobbik elnökének, aki előtte felhánytorgatta, hogy a kormányfő anyámasszony katonájaként Tarlós István ruhaneműje alá rejtőzik olimpiai állásfoglalásilag –, ideje mennünk egy újabb kört az alternatív tények-valóságok világában.

Napjainkban úgyis mindenki ezekkel foglalkozik. Azt hagynám is, hogy úgy ütik-vágják az álhírgyártókat jobbról-balról a fő- és alsodratú médiákok, mintha ők maguk a lehetséges objektivitás megtestesülései lennének mind, amelyek nem állítottak hülyeséget soha, de soha. Ajjaj, dehogynem – viszont ez nem annyira érdekes és nem is elég fontos.

Engem a politikai valóságok különbsége foglalkoztat inkább, és az, hogy ezeknek van-e esélyük találkozni egymással nagy néha.

Két dologról szeretnék elmélkedni frissiben.

Az egyik az olimpia. A miniszterelnök évadnyitó napirend előttijében és a frakcióvezetők kommentárjait követő viszonválaszában is el bírta kerülni, hogy a magyar pályázat ügyét és a Momentum Mozgalom népszavazásos aláírásgyűjtését akár egyetlen szó erejéig is érintse. Nem mindennapi bravúr – úgy sem, hogy a szoknyás riposztnak szegről-végről volt köze a történethez. Ez van: egy különleges rutinú politikusnak látható és kifejezett erőfeszítésébe sem kerül abszolút mértékben ignorálni a témát, amely elsőrendűen van épp a közérdeklődés homlokterében.

Ez az igazi nolimpia!

A másik a korrupció. A napon, amikor egy ügyes, az interneten végigpörgő újságcikkkimutatja, hogy a nemzet gázszerelője a legnagyobb gazdasági csoda – Mészáros Lőrinc tíz év alatt megezerszerezte bevételeit, vállalkozásainak növekedési ütemét tekintve esélye sincs vele szemben a Facebooknak vagy az Apple-nek –, és kiváló barátja miatt kérdésekkel-állításokkal sorozzák meg a miniszterelnököt, simán elsasszézik ezek elől is.

Az aktuális balhék helyett az Orbán-beszéd – a Brüsszel- és a migránsveszélyt bár harciasan, de csak szőrmentén érintve, a nemzeti konzultációnak csúfolt propagandahadjárat elindítását halkan bejelentve – ezúttal az ország sikereiről szólt. Hogy a felsorolt számok, adatok és eredmények mennyire stimmelnek – nem kis részben igen, Magyarország állapota nyilván különb, mint a hírhedt elmúltnyolcév idején –, az sem mellékes, ám feltétlenül aláhúzandó: ha erre a vonalra is kampányt szeretnének építeni, lendületesebb előadásra, több lelkesedésre, még több meggyőző erőre lesz szükség.

Kormányzati politikától persze senki sem várhat önostorozó fordulatokat 2017-ben. Ha támadnak, két dolgot tehetsz. 1. Védekezel és visszatámadsz. 2. Tudomást sem veszel arról, ami megy körötted-ellened. Utóbbira addig van mód, amíg nem szorítanak sarokba. Magabiztosság, kitartás, idegek kellenek ehhez. A hétfői parlamenti szócsaták alapján adódik a következtetés, hogy a sarokba szorítás messze van. Ráadásul mint péntek óta tudjuk, nem is feltétlenül az Országház falain belül fog bekövetkezni. Már ha be fog.

Az elmúlt hetekben annyi ugyanakkor kiderült, hogy a magyar emberek – különös tekintettel a budapesti állandó lakcímmel rendelkezőkre – jelentős része az alternatív valóságok közül nem a Fideszét választaná. Bebizonyosodott: van minimum egy másik, egy valóságosabb, amely versenyképes. Hátrányból indul, és nincs is sok idő hátra a megméretésig – 2018 tavasza egyre közeledik –, de ezzel együtt sem tűnik mindenestül sansztalannak. Ez is több a semminél, még más férfiak szoknyáját fellibbentő időkben is.

Szerző: Gazda albert / mno.hu