Boldogok a bizonytalan pártválasztók, mert ők legalább egy zsák krumplival gazdagodnak minden parlamenti választás idején. Boldogok a kopogtatócédula-gyűjtők, mert ők az iskolai papírgyűjtőverseny mindenkori nyertesei. Boldogok, akik hisznek a választási ígéreteknek, mert ők felkészülten állnak a csalódások előtt. Boldogok a politikai vitaműsorok függői, mert könnyebben alakul ki a szelektív hallásuk. Boldogok, akik tudják, mit jelent az egy területen, adott idő alatt előállított, végső felhasználásra szánt javak megtermelése, mert őket az életben már nem érhetik meglepetések. Boldogok a lakossági fórumok résztvevői, mert nem kell valóságshow-castingokra járniuk. Boldogok a parlamenti közvetítés nézői, mert számukra az új valóságshow-hős, Pumped Gabó reneszánsz világítótorony. Boldogok, akik nem ismerik Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet…

És itt megállok egy kicsit, mielőtt befejezném a nyolcadik boldogságot, mert tényleg vannak ilyenek: mármint akik nem ismerik Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. Magyar állam- és szavazópolgárokról beszélünk. Ha igaz a Publicus Intézet legutóbbi felmérése – márpedig miért ne lenne igaz, az eredmény magasabb a hibahatárnál –, akkor Magyarország lakosságának 4-5 százaléka esik ebbe a kalapba. És ez elképzelhetetlennek tetszik: ők minden valószínűség szerint a hidegháború óta egy atombiztos bunkerben élnek a föld alatt, és csak véletlenül hívta fel őket műholdas telefonjukon a közvélemény-kutató. (Annak fényében egyébként nem olyan meglepő ez az eredmény, hogy az egyszeri pártaktivista beszámolója szerint 2006-ban még találkozott olyan választópolgárokkal, akik nem tudták eldönteni, hogy másnap Orbánra vagy Gyurcsányra voksolnak-e majd, de biztos szavazónak vallották magukat.)

Az is lehet persze, hogy ez a 4-5 százalék nem is ember. Hanem strucc. Vagy ponty. De ez még a genderproblémáknál is messzebbre vivő történet lenne, úgyhogy ennek értelmezésétől most eltekintenék. Inkább arra hívnám fel e helyt a figyelmet, hogy aki nem tudja, kicsoda Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, arról egyáltalán nem állítható bizonyosan, hogy emlékezetkiesésben szenvedne, esetleg hogy szimplán csak a brazil szappanoperák fondorlatai alapján képezné le az őt körülvevő politikai univerzumot.

Ami azonban már inkább valószínűsíthető: a 4-5 százalék azzal, hogy gőze sincs a két miniszterelnökről, rengeteg igen szomorú esemény megismerése alól kapott felmentést (a következményekkel persze nekik is szembe kell nézniük!), tehát az ő mentális állapotuk elméletileg jobb, mint teszem azt az enyém. De hogy pontosak legyünk: a 4-5 százalékot kivéve tulajdonképpen bárkié.

Parányi boldogság mindez a 95-96 százalékhoz képest, de boldogság: mint a már említett Pumped Gabónak a kedd reggeli barnítókrém. Mert mi mással lehetne értelmezni azt a helyzetet, amikor egy felnőtt ember nem tudja, kicsoda vagy ki volt nem is olyan rég annak az országnak a miniszterelnöke, amelyben él? Hát a boldogságon kívül valóban semmi más nem jut eszembe.

Mindenesetre jó, ha tudjuk: a jelenség nemzetközi tekintetben nem példa nélküli, csak hát leginkább az igazán fejlett demokráciákban fordul elő hasonló, ráadásul nagyobb számokkal. Olyan helyeken, ahol teljesen mindegy, kik irányítják az országot, a fű ugyanúgy zöld, pontosan jár a busz, a zacskós reszelt parmezán sajt minősége pedig jobb a kelet-európainál. Ehhez kiváló társadalmi, politikai és gazdasági teljesítményre van szükség, amiből Magyarországon nagyon nagy hiány van.

A nyolcadik boldogság tehát végül az, hogy boldogok, akik nem ismerik Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. Mert övék a mennyek országa.

Szerző: Pion István / mno.hu