A Roszatom is segíti a mentést Törökországban
A Roszatom törökországi atomerőmű építési projektjének dolgozói segítik a mentést
a pusztító földrengések után
Az Akkuyu Atomerőmű építésén dolgozók közül több mint kétszázan siettek a hét eleji törökországi földrengések bajbajutottjainak megsegítségére. Összesen 80 munkagéppel – autódarukkal, vontatókkal, traktorokkal, markolókkal és billencsekkel segítik a romok alatt rekedtek mentését. Az építkezésről 60 autóbuszt irányítottak a 170 kilométerre fekvő Adanába, amelyekkel a világ minden részéből érkező mentőalakulatokat és orvosokat szállítják a nemzetközi repülőtérről a földrengés sújtotta településekre.
Útban a munkagépek a földrengés sújtotta térségbe
Az atomerőmű építkezésén dolgozók közben gyűjtést szerveztek a földrengéskárosultaknak. Meleg ruhákat és más létszükségleti cikkeket gyűjtöttek Silifke, Kum Mahallesi és Taşucu településeken, ahol a dolgozók többsége él. A dolgozók és a helyi lakosok takarókat, hálózsákokat, ruhát, cipőt és más létszükségleti cikkeket vittek a gyűjtőpontokra, ahol kedd estig 4 tonnányi segély gyűlt össze, amelyet Silifke önkormányzata juttat el a rászorulóknak.
Gyűlik a segély a rászorulóknak
Részt vesznek az atomerőmű építésén dolgozók a véradásban is. A Nemzetközi Vörös Félhold a silifkei véradópontok mellett véradást szervezett Büyükeceliben, a munkások lakhelyén. Pénzadományokat gyűjtenek az Akkuyu Nuclear vállalat Ankarában és Moszkvában dolgozó munkatársai is.
Az Akkuyu Atomerőmű építési területén is érezhető volt a hétfői rengés, de a szakemberek megállapításai alapján az épületszerkezetekben, a darukban, illetve egyéb berendezésekben nem keletkeztek károk. Az építési-szerelési munkálatok folytatódnak.