A Cabo de São Vicente (Sagres) partjaitól 200 kilométerre található tektonikus lemez repedése okozhatja a nagyobb lisszaboni földrengéseket, mint például az 1755-öst.
Hétfő hajnalban ismét földrengést érzékeltek Románia területén – számolt be a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. A katasztrófavédelem szerint Magyarországon is érezni lehetett.
Egy 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Törökország déli és Szíria északi részét, amelyet két héttel korábban két erős földrengés is sújtott. Az akkori földrengésekben és utórengéseikben több mint 46 ezren meghaltak a két országban.
248 órával a török-szíriai határvidéken történt pusztító földrengés után a török mentők még ki tudtak menteni egy 17 éves lányt a romok alól. Aleyna Ölmezt csütörtökön hozták ki élve a súlyosan megrongálódott déli Kahramanmaraş városából - közölték a mentők.
A legtöbb magyarországi épület nem bírna ki egy törökországi erősségű földrengést - ezt a híradónknak nyilatkozó statikus tervező mondta. Egy építési vállalkozó ugyanakkor hozzátette: már rendelkezésre áll a technológia, mellyel földrengésbiztos épületek építhetők.