h i r d e t é s

A tejiparnak meg kell újulnia ahhoz, hogy életben tudjon maradni

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A tejiparnak meg kell újulnia ahhoz, hogy életben tudjon maradni

2017. augusztus 20. - 13:46

A tehéntej eladás Amerikában 2000 óta 12 százalékkal csökkent. A hagyományos tehéntej helyét kezdi átvenni a szójatej, a mandulatej és a kókusztej. - írja az origo.hu.

Forrás: origo.hu

A vállalatoknak most az a feladatuk, hogy kitalálják, hogyan adják el a ma már kevésbé népszerű terméket. Megnéztük, mi áll az iparág hanyatlása mögött.

A 2000-es évek eleje óta az Egyesült Államokban több mint 12 százalékkal csökkent a hagyományos tej eladása.

Ennek egyik oka, hogy az emberek nem szeretnének genetikailag módosított termékeket venni.

A cégeknek új kihívást jelent, hogy a terméket úgy reklámozzák, hogy a természetességet hangsúlyozzák, egy olyan iparban amely legendásan híres arról, hogy a termékei nem természetesek.

De mi az oka annak, hogy egy ilyen régi és fontos iparág, nehezen találja meg a helyét a modern világban?

A laktózérzékenység

Egészen az 1960-as évek közepéig, az orvosok úgy gondolták, hogy a laktáz enzim majdnem minden felnőttben jelen van. Amikor viszont különböző etnikai csoportokat kezdtek vizsgálni kiderült, hogy ez nem igaz.

A vizsgálatok során fény derült arra is, hogy:

  • az afroamerikaik közel 70 százaléka
  • az ázsiai amerikaiak 90 százaléka
  • a mexikói amerikaiak 53 százaléka
  • az amerikai őslakosok 74 százaléka laktózérzékeny

1988-ban egy amerikai orvosi szaklap arról írt, hogy:

a laktóztolerancia csak azon felnőttek egy részénél van meg, akiknek a felmenői Észak-Európából, vagy a mediterrán térségből származtak. 

Más szóval a kaukázusi emberek tolerálják a laktózt egy örökölt genetikai mutációnak köszönhetően.

A laktózérzékenyek száma Amerikában meghaladja a 40 milliót.

Ez azt jelenti, hogy az amerikai piacon 40 millió olyan vásárló létezik, aki bizonyára nem fog magának hagyományos tehéntejet venni.

Vegetáriánusok és vegánok

Van aki egészségügyi okok miatt, van, aki divatból és akad, aki az állatok iránt érzett sajnálata miatt választja ezt az utat. Egy biztos: ők sem fognak hagyományos tejet inni.

Forrás: Thinkstock/origo.hu

A Vegetarian Times kimutatása szerint jelenleg

Az amerikai népesség nagyjából 3,2 százaléka, összesen 7,3 millió ember tartozik ide.

Az egyre népszerűbb életviteli forma bizonyára még rengeteg követőt fog szerezni magának a következő években. A Google adatai szerint 2016-ban 90 százalékkal ugrott meg a keresések száma a „vegán” témában.

A cukorbetegség és az elhízás

A cukorbetegség és az elhízás szoros kapcsolatban állnak egymással. Az Egyesült Államokban az elhízás 2012-ben

Forrás: Dreamstime/origo.hu

147 milliárd dollárjába került a kormánynak, friss adatok szerint az amerikaiak 36 százaléka tekinthető elhízottnak.

Ezek az emberek átlagosan évente 1429 dollárral többet fizettek orvosi ellátásért és gyógyszerekért.

A cukorbetegek száma is nő.

Jelenleg 29 millió amerikai szenved cukorbetegségben,

de minden negyedik nem is tud róla, és további 86 millió felnőttnek van pre-diabétesze. Ha figyelembe vesszük, hogy a cukorbetegek nem ihatnak tejet, akkor ismét kapunk legalább 30 millió embert, aki kiesik a hagyományos tej piacáról.

Genetikailag módosított élelmiszerek

Amerikaiaknak már a 1994-ben behozták a GMO (Genetikailag Módosított Élelmiszerek) fogalmát, majd  ezt a gyakorlatban is kipróbálták a cégek. Még a mai napig is rengetegen készítik ilyen eljárással a termékeiket.

Az emberek többsége azonnal nemet mond, ha meghallja, hogy valamilyen terméket genetikailag módosítottak. Ez nem mindig volt így, de a vevők az utóbbi években tudatosabbak lettek és jobban figyelnek az egészségükre.

A tejiparban is természetesen rengetek génmódosított termék van, ez pedig a vásárlókat még inkább a növényi eredetű tej irányába fordítja.

A növényi tej és az új trendek

A hagyományos tehéntej eladása meredeken esik 2013 óta.

Vetélytársainak többsége viszont szárnyal. A mandulatej forgalma megduplázódott, a kókusztej és a laktózmentes tej is jól teljesít. Ezeknek a termékeknek a nagy részét bárki ihatja, még azok is, akik a hagyományos tejre érzékenyek.

Forrás: origo.hu

Hiába a trendbéli változás, a tehéntejből adják el a legtöbbet Amerikában:

  • Hagyományos tej - 4 milliárd eladott egység
  • Lakzótmentes tej - 268 millió eladott egység
  • Mandulatej - 316 millió eladott egység
  • Szójatej - 71 millió eladott egység

Szükség van az innovációra

Blake Waltrip az A2 vállalat amerikai vezére úgy véli, hogy az innováció az egyetlen megoldás. Az új-zélandi cég olyan tejet árul, amelyből hiányzik egy olyan protein, amely emésztési problémákat okozhat bizonyos embereknél.

A teheneket úgy módisították, hogy csak az A2 nevű proteint termeljék, és az A1 nevűt pedig ne, hiszen a kutatások szerint ez állhat bizonyos emésztési problémák mögött.

A vállalat piaci részesedése Ausztráliában 2012-ben mindössze 3 százalék volt, mára 8 százalékra nőtt az arány.

Ausztráliában, ahol továbbra is nagy szerepe van a mezőgazdaságnak, a tej még mindig fontos szerepet játszik a mindennapi életben. A cég reméli, hogy meg tudja győzni az amerikai vásárlókat arról, hogy az ő tejük fogyasztása után nem lesznek kellemetlen gyomorpanaszaik.

A Danone, Sir Bananas nevű itala, tejet vegyít pürés állagú gyümölcsökkel. A cég reméli, hogy ezzel az új megoldással ki tudnak majd emelkedni az ízesített tejes italok közül.

A Coca Cola és a Select Milk Producers közösen gyártanak egy olyan tejfélét, amiben sokkal több kálcium és protein van, mint hagyományos társában.

A csökkenő kereslet és a megnövekedett kínálatnak köszönhetően a termelők 205 millió liter tejet öntöttek ki, mivel senkinek sem kellett, és idén ez a mennyiség tovább nőhet.

origo.hu