h i r d e t é s

A zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinsteint kizárta soraiból az amerikai filmakadémia

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinsteint kizárta soraiból az amerikai filmakadémia

2017. október 15. - 09:33

Az indokláshoz hozzátették, hogy Harvey Weinstein nem érdemli meg kollégái tiszteletét. - írja a 24.hu

Harvey Weinstein - Forrás: NPR

A 8400 fős intézmény 54 tagú kormányzótestülete szombaton hozta meg az erről szóló döntését Los Angelesben, tájékoztatásuk szerint a szükséges kétharmadnál jóval nagyobb arányban. Az indokláshoz hozzátették, hogy

Harvey Weinstein nem érdemli meg kollégái tiszteletét.

Előzőleg a rendkívül befolyásos producer fivére és egyben cégtársa is úgy fogalmazott, hogy az akadémiának meg kell válnia „beteg és elvetemült” testvérétől. Bob Weinstein egyenesen rémálomnak nevezte a bátyja körüli botrányt, és azt állította, nem tudott Harvey Weinstein tetteiről.

Elmondom, mit tudtam: hogy Harvey egy zsarnok, arrogáns, kutyába se veszi az embereket.

– fogalmazott a The Hollywood Reporternek adott interjújában, hozzátéve, hogy undorítónak találja a cselekedeteket, amelyekkel a testvérét vádolják. Emellett együttérzéséről biztosította Harvey Weinstein áldozatait. A 62 éves Bob Weinstein mindig is a háttérben állt nála három évvel idősebb bátyjához képest, akivel több mint 30 éve együtt alapították a Miramax stúdiót, majd a nevüket viselő céget. Az interjúban arról is beszélt, hogy az elmúlt években alig beszéltek egymással. Külön részlegeket irányítottak vállalatuknál, Bob Weinstein Los Angelesben, Harvey Weinstein pedig New Yorkban dolgozott.

A Forbes pénzügyi magazin összesítése szerint az évtizedek során a Miramax és a The Weinstein Company által készített és forgalmazott 341 filmet jelöltek Oscar-díjra különböző kategóriákban, s a jelölések közül 81-et sikerült díjra váltani. Köztük van az is, amelyet Harvey Weinstein a Szerelmes Shakespeare című film producereként kapott 1999-ben.

A The New York Times és a The New Yorker tényfeltáró riportjai nyomán az elmúlt napokban mintegy harminc nő, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow, illetve európai színésznők is arról számoltak be a nyilvánosság előtt, hogy Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, négy nő pedig nemi erőszakkal is megvádolta a befolyásos hollywoodi producert. Az egyikük Rose McGowan színésznő.

A New York-i és a londoni rendőrség is vizsgálatot indított a felmerült vádak alapján, Franciaországban pedig kezdeményezték, hogy Harvey Weinsteint fosszák meg a civileknek adható legmagasabb hazai kitüntetéstől, a Becsületrendtől. (MTI) / 24.hu