Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Ferenc pápa szombaton frissítette a római katolikus egyházban elkövetett szexuális zaklatásokra vonatkozó szabályokat, kiterjesztve a világi katolikus vezetőkre is, és azt is egyértelműsítette, hogy kiskorúak és felnőttek is egyaránt lehetnek áldozatok – írja a Reuters.
A gyermekek védelmét zászlajára tűző Mi Hazánk Mozgalom január végi évértékelő rendezvényének egyik díszmeghívottja egy fogdát is megjárt sepsiszentgyörgyi zenész volt, akit Romániában az ügyészség kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekkel gyanúsít. A tanári állásból is menesztett Szabó József a rendőrségen részleges beismerő vallomást tett.
Az interneten fedezte fel egy férfi azt a pszichiátert, aki gyerekkorában molesztálta őt. Egy online vélemény ironikus módon éppen arról szólt, hogy korábbi zaklatója ismét helytelenül bánt egy gyerekkel. A most 65 éves elkövetőt, akinek több hasonló bűntett is szárad a lelkén, szeptemberben le is tartóztatták.
Az érintett nő feljelentést tett, miután elmondása szerint főnöke közösülésre kényszerítette, akár naponta több alkalommal is. A katonaságon belül azonban a méltatlansági eljárást Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség nemrég kinevezett parancsnoka megszüntette.
Egyre nagyobb hullámokat vet az a minapi vatikáni jelentés, amely a visszaélésekbe belebukott amerikai bíboros, Theodore McCarrick ügyeiből kiindulva volt hivatott feltárni a katolikus egyház felelősségét. A hullámok már Szent II. János Pálig érnek; egyes katolikus körök szentségének visszavonását is követelik. - írja az Index
Miközben Magyarországon általános felháborodást kelt, hogy egy volt nagykövet pedofil botrányba keveredik, majd az aránytalanul enyhe ítélet ellenére is fellebbez a bírói döntés ellen, addig Dél-Korea történetének egyik legnépszerűbb politikusa titokban öngyilkos lesz, nehogy meghurcolják egy állítólagos szexuális zaklatás miatt.
Ferenc pápa eltörölte a katolikus egyház „pápai titkosságát” kiskorúak szexuális zaklatásának eseteiben, a kánonjog jelentős reformja során. Ezt a szabályt súlyosan kritizálták, az erőszakos személyek védelme és az áldozatok elhallgatása miatt.
Minden színház vegye le a műsoráról Gothár Péter rendezéseit addig, amíg nem történik meg a rendező zaklatási ügyének alapos kivizsgálása - közölték nőszervezetek képviselői szerdán Budapesten, bejelentve: az ügy érdekében online petíció is indul.
A László Imre-ügy kapcsán a TV2 épülete előtt tiltakozott és petíciót adott át a televíziónak szerdán Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt és több ellenzéki politikustársa. - írja a propeller.hu.
Helybenhagyták 8 éves fegyházbüntetését a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának, aki 2004 és 2016 között számos gyereket - 12 éven aluliakat is - szexuálisan zaklatott, legtöbbször pénzzel jutalmazva őket. Egy esetben az erőszak kísérletét is megállapították. A Győri Ítélőtábla másfél év felfüggesztettet szabott ki egy nevelőre is, aki ugyancsak kihasználta a fiúkat.
A Hableány-katasztrófa idején a magyyar sajtót koreai információkkal ellátó, Szöulban élő magyar, Eugenia S. Lee terjedelmes írást tett közzé a kvangdzsui vizes-világbajnokság záró éjszakáján szexuális zaklatás vádjával letartóztatott, majd később elengedett Kenderesi Tamás ügyében. - írja az infostart.hu.
A tegnapi nap híreként úszott be a köztudatba, hogy a dél-koreai vbn 8-dik helyezését elért úszó Kenderesi Tamást szexuális zaklatás vádjával vették őrizetbe. Természetesen – ahogy az ilyen helyzetben várható volt – a plebsz máris szükségét érezte véleményt nyilvánítani. Utánozhatatlan képességünk, hogy ha sportolóinkról van szó, önmagunkhoz mérten is kivételesen ostobák tudunk lenni.
Vasárnap hajnalban egy éjszakai szórakozóhelyen tartóztatta le a dél-koreai rendőrség Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes magyar úszót, mindezt a magyar csapat egyik képviselője is megerősítette.
A bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a fővárosi általános iskolai tanárt, aki a diákjainak szexuális tartalmú üzeneteket küldött - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.