h i r d e t é s

Amnesztiával szabadult Kiss László a börtönből?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Amnesztiával szabadult Kiss László a börtönből?

2016. április 06. - 08:19
0 komment

A magyar úszók szövetségi kapitánya 1961-ben harmadmagával megerőszakolt egy fiatal lányt, ami miatt három éves börtönbüntetésre ítélték. Az 1963-as magyar bajnokságon már bronzérmet szerzett. Hogyan lehetséges ez?

Ahogy arról a tegnapi nap folyamán mi is tudósítottunk, kiderült, hogy Kiss László csoportos nemi erőszak bűntette miatt börtönbe került még a hatvanas évek elején. A Magyar Úszó Szövetség főedzője a Privatkopo.hu cikke szerint két másik sporttársával együtt erőszakkal közösült egy fiatal lánnyal egy uszoda területén.

A portál bírósági iratokra hivatkozva azt írta, hogy az első fokon eljáró bíróság – folytatólagosan elkövetett nemi erőszak bűntette miatt – Kiss Lászlót 5 év, Lantos Lászlót és Várszegi Lajost 4-4 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az elkövetők fellebbeztek az ítélet ellen, a másodfokon eljáró bíróság pedig jogerősen 3 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kiss Lászlót, aki Nagyfán töltötte büntetését.

Nem mond le

Kiss László a cikk napvilágra kerülését követően azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy méltatlan lenne, ha 55 év után magyarázkodni kezdene. „Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kaptam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele” – nyilatkozta a tréner a lapnak. Hozzátette, hogy soha nem hallgatta el a történteket, és nem tud túllépni rajtuk. Kiss László hozzátette, hogy a közelgő Európa-bajnokság és a riói olimpia miatt nem fog felállni a székéből.

A tegnapi nap folyamán több, a magyar úszósportban tevékenykedő személlyel is megpróbáltunk beszélni Kiss László ügyéről. Kíváncsiak voltunk, hogy tudtak-e a szövetségi kapitány múltjáról, illetve hogy mit gondolnak az egészről. Ebből a cikkünkből egyértelműen kiderül, hogy az általunk megkeresett edzők és sportolók nem ítélik el Kisst, és nem nagyon akarnak beszélni a dologról: van azonban egy kivétel.

Amnesztiát kapott Kádártól?

Hornyák Viktor úszóedző egy januári interjú során elmondta az atv.hu-nak, hogy léteznek bizonyítékok arra, hogy Kiss László 1961-ben többedmagával megerőszakolt egy fiatal lányt. Nem is akárkit: a saját tanítványát, egy edzőtábor alatt – tette hozzá az edző, aki szerint csak azért lett büntetőügy az erőszakból, mert a bántalmazott lány egyik szülője rendőr volt.

Hornyák Viktor a Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely edzője. Gyárfás Tamás egyik legnagyobb ellenlábasa, korábban el is indult a Magyar Úszó Szövetség elnöki székéért, kevés sikerrel. A trénert korábban megpróbálták hírbe hozni azzal, hogy ő íratta Hosszú Katinkát doppingolással vádoló cikket, Hornyák azonban ezt határozottan cáfolta az atv.hu-nak.

Az edző úgy tudja, hogy Kiss László le sem töltötte a börtönbüntetését, másfél év múlva szabadult, mert egy befolyásos női olimpikon közbenjárt érte. A szakember szerint gyanús lehet, hogy Kisst az 1963-as amnesztia évében engedték szabadon, hiszen a rendelet nem terjedhetett ki a visszaesőkre illetve a köztörvényesekre. Hornyák utalt arra, hogy több történész, illetve kutató véleménye szerint ezen időszakban megugorhatott az állambiztonságiak közé beszervezettek száma.   

Kiss László 1963-ban már részt vett a magyar úszóbajnokságon, ahol a Spartacus versenyzőjeként bronzérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban. Úgy tűnik, ez is azt támasztja alá, hogy a sportoló nem nagyon ülhette végig a büntetését.

A Wikipédia szerint Kiss még aktív úszóként kezdett el mellékállásban edzősködni a Spartacusban, majd 1965-ben főfoglalkozású edzője lett a klubnak. 1967-ben a klub vezetőedzőjévé nevezték ki. Emellett 1969-ben az öttusa-válogatott úszóedzője is lett. Eközben 1972-ben szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán.

Mindenki tudott róla?

Hornyák beszámolójában az a legmegdöbbentőbb, hogy szerinte Kiss László nem is szégyenkezett az eset után, sőt, a barátai előtt viccet csinált és egyenesen hencegett a bűnüggyel. A tréner szerint az egész sztori akkor kapott újra szárnyat, amikor

egy neves magyar úszóedző a 2007-es magyarországi rövid pályás úszó Európa-bajnokság idején egy kocsmában nevetve mesélte el a jelenlevő többi edzőnek.

Forrás: ATV.hu
Hornyák Viktor

Hornyák szerint Gyárfás Tamás reakciója a legfelháborítóbb az egész ügyben. Szerinte nem védenie kellene Kisst, hanem abba belegondolni, mi lett volna, ha a saját lányával erőszakoskodik „az arany hármas”. „Akkor biztos nem lenne ilyen lojális” – tette hozzá és elmondta:

évekkel ezelőtt már kérdőre vonta az elnököt, aki akkor ugyancsak azt felelte, hogy nem kell egy 50 évvel ezelőtti történetet felhánytorgatni.

„Abban az időben egy ilyen múltú embert az uszoda portájáig sem engednek be, hogy került akkor Kiss ilyen magasra?” – kérdezte.

Mi lesz a kitüntetésekkel?

Hornyák Viktor leszögezte, hogy semmilyen bosszúvágy nincs benne Kiss felé, azonban ha belegondol abba a fájdalomba és szégyenbe, amit Kissék miatt átélt a megerőszakolt lány, akkor nem tud csendben maradni. A tréner szerint most már csak az a kérdés, hogy hogyan fogják „visszacsinálni” Kiss László rengeteg állami kitüntetését. Mert Magyarországnak most vitathatatlanul ez az erkölcsi kötelessége az úszóedző szerint.

„És mi lesz a róla elnevezett uszodával? Tesznek a neve alá egy kis táblát, hogy a gazember, aki harmadmagával megerőszakolta egy tanítványát?” – tette fel a kérdést Hornyák.

Természetesen próbáltuk hívni Kiss Lászlót, hogy reagáljon a Hornyák által elmondottakra, de nem sikerült elérnünk. A Privatkopo.hu megkereste a Magyar Úszó Szövetség elnökét, Gyárfás Tamást, aki a következőket nyilatkozta: „Kiss László úr mintegy fél évszázaddal ezelőtt okkal vagy ok nélkül megkapta büntetését. Az ifjú korában elkövetettek elévültek, ha egy bűnös lerótta büntetését, akkor joga van újfent méltóképpen beilleszkedni a társadalomba.”