Andy Vajna többmilliárdos ajándékot kapott
A kaszinókra kitalált adókedvezménynek Garancsi István mellett Andy Vajna is haszonélvezője.
Andy Vajna több mint 7 milliárd forintot kaszinózott össze a múlt évben. Övé mind az öt fővárosi koncesszió, és két cégével rekordot döntött: durván 1,4 milliárd forinttal több tiszta nyereséget produkáltak, mint az előző évben. Jócskán nőtt a forgalmuk, együtt 24,6 milliárd forint bevételt értek el, majdnem kétmilliárddal többet, mint 2016-ban. Ez azonban nem látszik meg a befizetett játékadón: 2,184 milliárd forintot, vagyis körülbelül 27 millió forinttal kevesebbet utaltak a költségvetésbe, mint egy évvel korábban.
Barátinak azért nevezhető az adóztatás, mert a vidéki kaszinónként bő száz, illetve a fővárosiak után megállapított közel 800 millió forintos koncessziós díjat le lehet vonni a játékadóból. És minden kaszinó termelt annyi árbevételt, hogy teljes egészében le is vonhassák a játékadójukból a megállapított koncessziós díjat. Ezzel 2017-ben
összességében, 4,375 milliárd forintot juttatott vissza a kormány a neki kedves kaszinótulajdonos milliárdosoknak. Csaknem 4 milliárdot Andy Vajnának.