h i r d e t é s

Bakondi szerint a civilek hazugságai miatt jönnek a menekültek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Bakondi szerint a civilek hazugságai miatt jönnek a menekültek

2017. január 12. - 09:20
0 komment

 

Szerinte nem csökken a nyomás - szerintünk meg az ő fejében nem.

Forrás: ATV.hu

Civil szervezeteknek a magyar határ kinyitásáról szóló dezinformáció miatt egyre több bevándorló indul meg Belgrádból Magyarország felé – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön az M1-en.

Ugyanakkor sokan igen rossz, fűtetlen körülmények között tartózkodnak Szerbiában, ezért csoportosan és erőszakosan kísérlik meg a határátlépést, mert azt gondolják, rosszabb helyzetbe már nem kerülhetnek – közölte Bakondi György.

Útvonalak

Őket minden esetben embercsempészek segítik – tette hozzá.

Mint elmondta, ma esküt tesz a határvadászok első 500 fős csoportja, akik a szerb határszakaszon kezdik meg a szolgálatot, ugyanis továbbra is ez a migránsok fő útvonala.

Továbbá immár számos más útvonalon is próbálkoznak, például Belorusszia felől Litvániába és Lengyelországba akarnak eljutni, de Románia és Ukrajna felől is próbálnak bejutni Magyarországra – mondta Bakondi György.

Nem csökken

A főtanácsadó a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a nagy hideg ellenére sem csökken a migránsok nyomása a magyar határon. Naponta 80-100 ember próbálkozik a bejutással a szerb-magyar határ teljes szakaszán. Kérdés, hogy mihez képest nem csökken, a menekültválság cúcsán ez a szám több ezer volt.

Ebben a helyzetben a példás helytállást mutatnak a határon szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák, akiknek a munkáját melegedő helyiségek működtetésével, melegítő itallal és különleges téli ruházattal segítik – mondta Bakondi György.

24.hu


 
h i r d e t é s
h i r d e t é s
;