Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Átvállalta Esztergom önkormányzata a Volán idei évre tervezett tarifa-emelését, így továbbra is változatlan árakon vásárolhatók meg a helyi buszközlekedés igénybevételére jogosító menetjegyek és bérletek.
megtekintés
Lehet nem tartozunk a város "elitjéhez", de az itt lakók közé biztos!
megtekintés
Tegnap írtuk, hogy sötétben maradt a Lépcső utca.
megtekintés
Hangulatos kis utcája Esztergomnak a Lépcső utca, ahogy felkanyarog a Szent Tamás-hegyre.
megtekintés
Az új pályázatok kerete 10 milliárd forint, a támogatások mértéke lakásonként 300-650 ezer forint lehet, a támogatás intenzitása pedig 50%-os.
megtekintés
Nemrég kaptuk egy olvasónktól, aki Esztergomban a Tesco-ban járt és meghökkenve látta, hogy sajnos itt sem tudnak parkolni az emberek.
megtekintés
Tanulságos volt az ülés, mert amit a Haladó Esztergomért Egyesület elnökétől már többször hallottunk:
megtekintés
Az első két napirendi pont két fakivágási engedély iránti kérelem volt, de mivel ezeket csak zárt ülésen lehet tárgyalni, átkerültek utolsó helyre.
megtekintés
Nyolcállomásos turnét kezd szombaton a Tankcsapda együttes.
megtekintés
Egy testvérpár megpróbált belógni egy esztergomi szórakozóhelyre szombat este, de a biztonsági őr feltartóztatta őket.
megtekintés
Középkori németalföldi - brüsszeli, oudenaarde-i és tournai - kárpitokat is bemutató kiállítás nyílik szombat délután az esztergomi Keresztény Múzeumban.
megtekintés
Mikor kerülik el a buszok a Schweidelt?
megtekintés
Ma délelőtt az esztergomi rendőrkapitányságon kerékpáros ügyességi verseny volt általános iskolás gyerekek számára.
megtekintés
Az országgyűlési választás után egyre inkább a helyhatósági választások kerülnek fókuszba.
megtekintés
A tavasz beköszöntével kipróbáltuk az EBI-t, mentünk egy karikát az esztergomi bérbringával.
megtekintés
Énekkari hangverseny a Bazilikában és Táton.
megtekintés
A térség meghatározó épülete, az ország szakrális központja az Esztergomi Bazilika.
megtekintés
Immár negyedik alkalommal rendeznek kiállítást a fiatalon elhunyt festőművész, Kollár György emlékére.
megtekintés
A CIVILHETES-en korábban megjelent cikkben már beszámoltam arról, amikor először szót emeltem a Schweidel József utcán közlekedő gyári buszokkal szemben.
megtekintés
A Rám-szakadékban veszítette életét a hős tűzoltó.
megtekintésAz országgyűlési választás után egyre inkább a helyhatósági választások kerülnek fókuszba.
megtekintés
A Kaleidoszkóp Ház 2014. májusi prgramja.
megtekintés
Jó háromnegyed éve már a tavalyi árvíznek, így nem is igen emlékszünk már arra, hogy milyen mennyiségű homokzsák lett megtöltve a védekezés napjai alatt.
megtekintés
Az országgyűlési választás után egyre inkább a helyhatósági választások kerülnek fókuszba.
megtekintés
Komárom-Esztergom megyében a korábbi elnökhelyettes, Dr. Etter Ödön lett az ügyvédi kamara új elnöke.
megtekintésA hegycsúcs népszerű kirándulóhely. Ez annak is köszönhető, hogy autóval is jól megközelíthető, a belvárosból aszfaltút is vezet a Vaskapura, ahonnan belátni az egész várost, a Garam torkolatát, a Dunakanyart; tiszta időben pedig ellátni egészen a mohi atomerőműig.
megtekintés
A Pápai Református Gimnázium csapata végzett az élen a Mindszenty József bíboros életéről rendezett középiskolai történelemverseny szombati döntőjén Esztergomban.
megtekintés