Völner Pál a Magyar Idők 2016. augusztus 8-i, hétfői számában megjelent interjúban azt mondta, ha a kvótareferendum érvényes lesz és a nemek győznek, úgy törvény akadályozza majd meg, hogy az Európai Unió olyan személyeket erőszakoljon Magyarországra, akiket hazánk nem akar befogadni.
Alkotmányos a szavazási módok közötti különbségtétel a népszavazáson, mivel az objektív tényen, a lakcím hiányán, illetve annak meglétén alapul - mondta az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, pénteken.
Ha Törökország októberben megnyitja határait a migránsok tömege előtt, okafogyottá válhat a betelepítési kvótáról október 2-ra kiírt népszavazás, mert többé nem az lesz a kérdés, hogy engedünk-e Brüsszelnek vagy sem, hanem az, hogy mit tudunk tenni több millió ide vándorló emberrel – hívta fel a figyelmet a Magyar Békekört szervező Magyar Szociális Fórum kedden kiadott közleményében.
Bajosabb lesz Londonból vagy Brüsszelből üzenni Brüsszelnek, mint Erdélyből - írja aNépszabadság. Az október 2-i kvótanépszavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek ugyanis, amelyek a parlamenti választáson: míg a főként a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok levélben is voksolhatnak, addig a több százezer, magyarországi lakcímmel rendelkező, ám külföldön tanuló vagy dolgozó polgár csak a külképviseleteken.
A határon túli magyar állampolgároknak a kötelező betelepítésről szóló, október 2-ra kitűzött népszavazáson való részvétele feltételeiről tartott sajtótájékoztatót kedden Ungváron – Kárpát-medencei tájékoztató körútjának első állomásán – Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.
A kényszerbetelepítés elleni tiltakozásra buzdít a Fidesz és a Jobbik, az Együtt pedig bojkottkampányt indít a népszavazás kapcsán. A DK Magyarország unióból való kiléptetésének kezdeteként értékelte azt, hogy az államfő október 2-ra írta ki a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazást.
A kormány által kezdeményezett népszavazást a jogszabályokban rögzített eljárási határidők alapján várhatóan augusztus közepe és október eleje között lehet megtartani - mondta Bodnár Eszter választási szakértő az MTI érdeklődésére.
Az EP-elnök szerint népszavazást tartani arról, hogy Magyarország befogadjon-e 1294 embert, önmagáért beszél, és bizonyítja, hogy ennek a döntésnek ideológiai okai vannak, és nem a források vagy a kapacitás hiánya indokolja - írja az MTI.