Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Idén januártól júniusig sokkal kevesebb nyugdíjmegállapításra került sor, mint az elmúlt években. 2020 első félévében mindössze 31607 új nyugdíjmegállapítás történt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 51218, tavalyelőtt pedig 65171.
A Fidesz jövő évi költségvetési tervéből egyértelműen kiderül, hogy a nyugdíjasok kezét is elengedik a következő évben. - írja közleményében Dávid Ferenc a DK gazdasági szakértője, közgazdász.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az idei infláció egyáltalán nem, vagy csak alig haladja majd meg azt a mértéket, amit a nyugdíjasoknak már az év elején, az árak emelkedésének ellentételezéseként kaptak. - írja az enpenzem.hu.
A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület (NYPOE) kezdeményezi, hogy az átlagnyugdíj összegénél alacsonyabb havi ellátásban részesülő idősek részesüljenek a jelenlegi öregségi nyugellátásukkal azonos összegű „szenior kölcsönben”, mivel őket kiemelten sújtja a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett negatív hatások. - írja a napi.hu.
Az mfor.hu mutatott rá, hogy a jövő évi költségvetés tervezési köriratában – ami a büdzsé tervezését elindító nyilvános dokumentum, elvileg ez alapján tervezik meg a kiadásaikat az egyes tárcák – nem esik szó a 13. havi nyugdíjról. - írja a 168ora.hu.
Orbánék a gazdasági válságot enyhíteni akaró csomagjának bejelentésére Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke is reagált Facebookon, mint kifejtette a nyugdíjasoknak most kell a segítség, nem egy év múlva. - írja a hirhugo.hu.
Az osztrák főváros mintájára, Budapest is bevezethetné a taxi-bónt. Bécs a 65 éven felüli polgárok számára kuponrendszert vezetett be, ami egészségvédelmi alapokon nyugszik, segíti az időseket a szeparációban.
Marina Lazebna szociálpolitikai miniszter kijelentette, hogy a nyugdíjasok egyes kategóriái ezer hrivnya összegű pótlékot kapnak április 1-jétől, a nyugdíjak indexálására pedig május 1-jétől kerül sor, ahogyan azt Volodimir Zelenszkij elnök ígérte.
Brutális eset rázta meg Siófokot: önkezével vetett véget életének vasárnap egy férfi a helyi rendelőintézet épülete előtt, aki a helyszínen azonnal életét veszítette. - írja a 168ora.hu.
Válaszolt közérdekű adatigénylésünkre a Magyar Államkincstár, ebből az derül ki, hogy a 361 millió forintnyi rezsiutalványt 84 milióért adták fel külföldön élő magyar nyugdíjat kapó időseknek. - írja az atlatszo.hu.