Lemondott csütörtökön posztjáról a belga főváros polgármestere, kiderült ugyanis, hogy több évig nagy összegű havi juttatást kapott, mert részt vett egy hajléktalanokat segítő nonprofit szervezet igazgatótanácsi ülésein. - írja a nepszava.hu.
Ma lesz Szegeden az első bírósági tárgyalása annak a kecskeméti ügynek, amelyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják a Kecskeméti Sportegyesületeket Működtető (KSE) Kft. egykori ügyvezetőjét és marketingigazgatóját, mindezt az MSZP Demokrácia Központjának feljelentése nyomán.
Milliókat játszott el szerencsejátékon az egyik pénzintézet kecskeméti fiókjának alkalmazottja a bank pénzéből, csalás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.
A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2015. januárjától 2015. októberéig terjedő időben több mint 10 millió forintot sikkasztott el rendszeres haszonszerzésre törekedve az egyik Vas megyei civil szervezettől.
Csaknem tízmillió forint kár okozásával vádolják a Magyar Állami Operaháznak két volt vezető beosztású dolgozóját, illetve egy, az intézményhez köthető alapítvány képviselőjét, ellenük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, illetve orgazdaság miatt indult eljárás - közölte a fővárosi főügyész kedden.
Jogerősen egy év hat hónap felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság bűnsegédként folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt Fodor Ibolya pécsi fideszes képviselőt - derítette ki az RTL Híradója.
Első fokon bűncselekmény hiánya miatt felmentette a bíróság Ruttner György ügyvédet, akit sikkasztással és visszaéléssel vádoltak meg. Az ügyfelei pénzét ugyanis a saját céljaira fordította. Ruttner szerint kölcsönről volt szó, amit visszafizetett. A sértett testvérpár szerint ez nem történt meg, és nem fogják annyiban hagyni.