A Kúria immár jogerősen is százmillió forint kártérítést ítélet meg 60 gyöngyöspatai egykori általános iskolásnak, amiért származásuk miatt hátrányos megkülönböztetésben volt részük. Az ítélet újra indulatokat váltott ki, a miniszterelnök például azt mondta, hogy „ez mégiscsak a mi országunk”, „a bennszülötteké”.
A püspök egyike azon katolikus egyházi vezetőknek, aki gyakran emel szót a közéletben meglévő visszásságok ellen, megszólal szinte minden olyan kérdésben, amely az embereket érinti. Szemlénkben elsősorban a napjaink Magyarországa közérzetével összefüggő kérdésekre térünk ki.